A lövészárok szelleme

Hajnal Istvánról kevesen tudják, hogy ki volt, legalábbis ahhoz képest, hogy ki mindenkinek kellene ezt tudnia. Hányan, társadalomtudományok iránt érdeklõdõk, vettük a szánkra az 1970-es évek második felében Erdei Ferenc nevét, hányan, politika iránt érdeklõdõk, Bibó Istvánét. Hányan olvastuk Márkus István szociográfiai írásait, hányan tiszteltük Kemény István szókimondó szociológiai munkásságát. Ha van, akit e felsorolás érint, tekintse találva magát - joggal igényelhette volna, hogy tudassák vele: a személy, a közíró, a tudós, akire fölfigyelt, Hajnal István tanítványa (is) volt. Amikor Erdei a polgári társadalomszerkezet egyik alapjaként az üzemszerûséget és a szakszerûséget említi, amikor Bibó a Hivatalt és az Életet állítja szembe, amikor Márkus utórendiségrõl ír, amikor Kemény munkakultúra és életforma kapcsán munkás és technika viszonyát kutatja - nos, e szellemi teljesítmények Hajnal Istvánra utaló gesztusok is egyben.