Paranoiás tévképzetek vezettek a japán-amerikaiak kegyetlen internálásához

2019. december 17. 15:33

„Egy japó mindig is japó marad” – nyilatkozta az 1941. december 11-én az amerikai nyugati védelmi parancsnokság élére kinevezett altábornagy, John L. DeWitt. A katonatiszt hozzáállása jól jellemzi azt a hangulatot, amely a Pearl Harbor-i japán támadást követően eluralkodott az amerikai társadalmon. 75 éve, 1944. december 17-én jelentette be DeWitt, hogy az internáltak hazatérhetnek.

Korábban

Sokak meggyőződésévé vált, hogy a japán-amerikaiak fényjelekkel kommunikálnak a közelben ólálkodó japán bombázókkal, és volt, aki azt találta furcsának, hogy a japán-amerikaiak paradicsomültetvényein lévő napernyők mindig a legközelebbi légitámaszpont felé mutatnak.

A nyugati parti városok elleni támadástól való félelem légkörében született meg 1942. február 19-én a 9066-os elnöki rendeletet, amelyben felhatalmazást adott az illetékeseknek arra, hogy az általuk kijelölt katonai körzetekből bárkit kitelepítsenek, ha azt „szükségesnek vagy kívánatosnak” tartják.

Az internálás legalább 110-120 ezer japán-amerikait érintett, annak ellenére, hogy a kitelepítettek több mint kétharmada már az USA-ban született.

Az amerikai hadsereg figyelmeztetésének köszönhetően néhány ezren a kitelepítések megkezdése előtt, „önként” elhagyták a „tiltott zónát”.

Sokakat arra kényszerítettek, hogy az internálás előtt – jóval áron alul – adja el az otthonát. Bár Hawaiion több mint 150 ezer japán származású élt, mindössze 1200-1800 főt zártak táborokba, mivel a többiek munkaerejére szükség volt.

A lágerek távol álltak attól, hogy haláltáboroknak nevezhessük őket, mindazonáltal tény, hogy az amerikaiak több tízezer, etnikai-faji kritériumok alapján elkülönített személyt kényszerítettek arra, hogy fegyveresen őrzött táborokban éljenek.

David C. Pratt dandártábornok csak közel 3 évvel később, 1944. december 17-én jelentette be, hogy januárjától a japánok visszatérhetnek otthonaikba. Az utolsó tábort ennek ellenére csak 1946 márciusában zárták be.

Ronald Reagan 1988-ban az amerikai kormány nevében hivatalosan is bocsánatot kért, és minden egykori internált számára 20 ezer dolláros segélyt biztosított.