Az ókori Hellász legnagyobb hatalmú nője, a delphoi Püthia

2019. január 4. 18:09 Múlt-kor

Az ókori görög társadalomban a nők ritkán bírtak hatalommal. Számos városállamban kimondottan másodrendű polgároknak számítottak, akik nem vehettek részt a politikában, nem birtokolhattak saját földet, és nem örökölhettek vagyont. Habár sok olyan ókori görög nőről tudunk, aki ki tudott törni a társadalom által felállított korlátok közül, a nők nagy többsége igen kevés joggal és lehetőséggel rendelkezett. Volt azonban egy női alak, aki mindig nagy hatalommal bírt egész Hellászban: a delphoi Apollón-szentély messzi földön is híres jósnője.

Korábban

A delphoi orákulum szavára az egész görög világ odafigyelt, és egyetlen szavával képes volt alakítani a történelem menetét. Michael Scott brit történész szerint a szentély jósnőjének hagyománya több mint 1000 éven át élt. Ezen idő alatt a delphoi Apollón-templom volt a vallási élet központja a görögök számára (a világ köldökének is tartották), aminek köszönhetően a város fontos gazdasági és politikai szereppel is bírt. A Földközi-tenger vidékének minden szegletéből tették meg az utat ide az emberek, hogy útmutatást és tanácsot kérjenek a jósnőtől.

Delphoi és Apollón isten kapcsolata ahhoz a mítoszhoz kötődik, amelyben az isten – aki ikertestvérével, Artemisz istennővel együtt Zeusz főisten és Létó istennő kapcsolatából született – a féltékeny Héra által Létó nyomába küldött óriáskígyót, Püthónt nyilaival megöli. Apollón győzelmének helyszíne Delphoi volt, ahol a mítosz szerint ekkor még a földanya, Gaia szentélye volt található. Apollón Püthón tetemét a világ köldökét jelző kő, az omphalón alá temette, azonban a rothadó tetem (a „püthón” szó maga is „rothadót” jelent) még sokáig árasztotta a föld alól orrfacsaró bűzét. A szag egy szakadékból tört a felszínre, és adta aztán az azt belélegző jósnő jövendőmondó képességét. A gázoktól transzba eső orákulum hidat képzett az istenek és az emberek világa között, és biztosítani tudta a kettő közötti kommunikációt.

A történettudomány mai állása szerint Delphoiban Kr. e. 1400-tól létezett szentély, azonban csupán a Kr. e. 8. századtól volt kizárólag Apollón istené. Scott szerint a jósnőről szóló legkorábbi feljegyzés a Kr. e. 6. századból való, a „Homéroszi himnuszok” néven ismert hexameteres költeményekből, azonban lehetséges, hogy a hagyomány ennél sokkal régebbi. Az óriáskígyó teteméről Püthiának nevezett mindenkori jós mindig nő volt. Eleinte fiatal szűzlányokat jelöltek ki a feladatra, azonban miután egyre több férfi kívánt közelebbi kapcsolatba kerülni velük, a templom papjai a helyi lakosság köréből választottak idősebb nőket a szerepre. A kiválasztott nőnek maga mögött kellett hagynia addigi életét, és teljességgel a szentély és az istenek szolgálatára áldozni magát.

A Püthiához egy hónapban egyszer volt lehetőség fordulni, az év kilenc melegebb hónapjának hetedik napján (az ókori görögök szerint a hidegebb hónapokban Apollón a hüperboreaszok földjére vonult vissza, ahol az örök tavaszt élvezte). A jósnő minden alkalom előtt böjtölt, közvetlenül előtte pedig rituális fürdőt vett. Ezután felült a bűzös gázokat árasztó szakadék felett felállított háromlábú székre, egyik kezében egy tál tiszta forrásvízzel, a másikban pedig babérlevelekkel. Utóbbiak nem biztos, hogy az általunk is ismert babérlevelek voltak, lehetséges, hogy a hallucinációt vagy transzba esést elősegítő növény volt a jósnőnél, amelynek leveleit égethette vagy rághatta – az egyik valószínűnek tartott ilyen növény a leander (Nerium oleander), avagy babérrózsa, amely az epilepsziás rohamhoz hasonló tünetek előidézésére képes. Az epilepsziát az ókori görögök „a szent betegségnek” tartották, ahogyan azt egy Hippokratésznek tulajdonított orvosi írás is tanúsítja – a hasonló tüneteket annak jeleként értelmezhették, hogy az illető az istenek szavát tolmácsolja.

A földből előtörő édeskés szagú, émelyítő gázok (és talán a nála lévő levelek) hatására transzba eső Püthia gyakran érthetetlen nyelven adta elő jóslatait, amelyeket ilyenkor a közelben tartózkodó „segédei” értelmeztek a jelenlévők számára. A Delphoiban végzett régészeti feltárások valóban találtak a földben repedéseket az ókori templom helye alatt, amelyekből metán, etán és etilén is előtörhetett. Ezek valóban önkívületi állapotot vagy hallucinálást idézhettek elő a jósnőnél.

Korántsem tisztázott, pontosan mennyi személyes hatalma lehetett a delphoi orákulumnak. Sokak szerint a szentély papjainak közeli felügyelete és irányítása alatt állt, továbbá „segédei” olyan módon „értelmezték” az általa mondottakat, ahogyan ők akarták. Lehetséges azonban a történészek szerint az is, hogy jelentős politikai és társadalmi hatalommal bírt, amellyel nagy befolyást tudott gyakorolni. Tény, hogy évszázadokon át nem született olyan nagy horderejű politikai döntés az ókori görög világban, amelyhez ne kérték volna ki a delphoi Püthia tanácsát. Kétségtelen, hogy a korban nem volt még egy olyan nő Hellászban, akinek a véleménye ennyit nyomott volna a latban a férfiak által dominált társadalomban.