„Az utolsó előtti aranyágacska” – így élt a tragikus sorsú IV. Kun László
2018. július 10. 08:33 Németh Máté
A Bihar megyei Körösszeg váránál napra pontosan 728 évvel ezelőtt gyilkosság áldozata lett az utolsó előtti Árpád-házi királyunk, IV. László. A fiatalon, mindössze 28 éves korában életét vesztő uralkodó a magyar történelem egyik legérdekesebb és legszínesebb királya volt. László tízévesen került a trónra, regnálásának első éveiben azonban el kellett viselnie az egyre nagyobb hatalommal rendelkező főúri családok kényszerű gyámkodását, ami hol a Kőszegi-Gutkeled csoportosulás, hol a Csákok fogságát jelentette. De nem csak a nehéz külső körülmények vetettek árnyékot életére és uralkodására, Kun László nem tudta feloldani magában azt a belső feszültséget sem, hogy a keresztény magyar monarchia királyaként szeretett volna egy kötöttségektől mentes, szabad életet élni, mint tették azt az országban élő, nomád életmódot folytató kunok. Az Árpád-házi király szívesen tartózkodott köreikben - nem véletlenül kapta az utókortól a Kun melléknevet -, hányattatott életének sorsszerű tragédiája, hogy végül szeretett népéből kerültek ki gyilkosai.
Korábban
A bárók játékszereként
László 1262-ben látta meg a napvilágot a későbbi V. István magyar király és felesége, Kun Erzsébet gyermekeként, IV. Béla unokájaként. A fiúnak ekkor már öt nővére volt, így szülei örömmel vették tudomásul az újabb gyermekük nemét. A trón várományosa idejekorán belecsöppent az események sűrűjébe, hiszen apja és nagyapja egymás ellen dúló fegyveres harcai közepette került először fogságba Sárospatak várában. A kor szokásai szerint nem meglepő módon igen hamar házas ember lett, 1270-ben politikai érdekekből kellett elvennie a nápoly-sziciliai király hasonlóképpen gyermek lányát, Izabellát, akinek László a későbbiekben sok fájdalmat és megaláztatást okozott.
Édesapja halála után, 1272-től a tízéves magyar király hosszú ideig tehetetlen bábként vergődött a királyság báróinak kezei között úgy, hogy mindeközben édesanyja, az özvegy királyné is részt kívánt a hatalomból. Erzsébeten kívül a hatalmi játszma szereplője volt a Lászlót még apja életében foglyul ejtő, majd a királlyá koronázását elősegítő Gutkeled nembeli Joachim és a vele szövetkező Kőszegi Henrik, valamint a velük rivalizáló Csákok „pártja”, annak vezetői, Máté és Péter.
A főurak kötélhúzása öt évig tartott - nem véletlenül hívják az 1272-1277 közötti időszakot a feudális anarchia korának -, mindez idő alatt László több ízben cserélt "gazdát", ezzel együtt pedig az országos vezető testületek és tisztségek, a Királyi Tanács összetétele szinte félévente cserélődött. Tetézte a nehézségeket, hogy a nagyratörő cseh uralkodóval, az éppen közép-európai birodalmat építő II. Ottokárral kiéleződtek az ellentétek: a terjeszkedő király alkalmasabb időszakot nem is találhatott volna a belviszályoktól gyengített Magyar Királyság megtámadására és a nyugati vármegyék feldúlására. A szorongatott, kilátástalan helyzetből azonban volt remény a talpra állásra.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


művészet
- Miért festette meg Michelangelo Isten hátsóját?
- Meglepő Klimt-festményt állítottak ki Hollandiában
- Vincent van Gogh ismeretlen őrangyala
- Majdnem 100 évvel a fej után feltárták a Buddha szobor testét is
- A Mona Lisát ellopása tette igazán híressé
- A kalandos életű festő és zongorista: Gyertyánffy Berta
- 10 érdekesség a tetoválás történetéből
- Sebastião Salgadót a taposóaknák sem állították meg abban, hogy rögzítse a történelem fontos pillanatait
- Elfeledett nők pótolhatatlan hatása a zenetörténetre
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20
- Kolumbusz nyomában: A karibi Montserrat meglepő története 08:11
- Rendkívül értékes római hadizsákmányt fedeztek fel Utrecht közelében tegnap