2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Marx A tőkéhez írt jegyzeteit és Engels egyik cikkét árverezték el Kínában

2018. május 24. 09:58 MTI

Karl Marx és Friedrich Engels egy-egy kéziratát árverezték el Kínában a vártnál jóval magasabb áron - jelentették kínai hírportálok. Marx egyoldalas kézirata a 300 ezer jüanos kikiáltási ár helyett 3,34 millió jüanért (142 millió forint) kelt el a Beijing Council International aukciósház hétfői árverésén.

A kézirat egyike annak az 1250 oldalnyi jegyzetnek, amelyet a kommunizmus szellemi atyjaként számon tartott filozófus Londonban vetett papírra 1850 és 1853 között, és amely alapján A tőke című művének első változatát írta.

A papírlapon Marx kivonatolja és elemzi James William Gilbart brit bankár A Practical Treatise on Banking című könyvét. Az aukciósház közlése szerint a kéziratot Karl Marx születésének 200. évfordulója alkalmából bocsátották áruba.

Ugyanezen az aukción szintén a vártnál jóval magasabb áron, 1,67 millió jüanért (71,1 millió forint) kelt el Friedrich Engels egy kézirata, az Allgemeine Militärzeitung című lap 1862. novemberi számába írt cikke. Az aukciósház közölte: első ízben árverezhetett el kéziratokat a két nagy gondolkodótól. Mindkét kéziratot Feng Lun vállalkozó bocsátotta áruba.

A marxizmushoz formálisan ma is ragaszkodó Kínában több rendezvénnyel emlékeztek meg Karl Marx bicentenáriumáról. Hszi Csin-ping kínai elnök a legnagyobb modern kori gondolkodónak nevezte a német filozófust, közgazdászt az évforduló alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik rendezvényén május 4-én. A Kínai Nemzeti Múzeumban Az igazság hatalma címmel rendeztek kiállítást a bicentenárium megünneplésére.

Ugyancsak Marx eredetinek mondott kézirataiból nyílt kiállítás a születésnap (május 5.) előestéjén a Nankingi Egyetemen. Az akkori bejelentés szerint "Kína egyedüli eredeti Marx-kéziratait" mutatták be Ceng Huan-sa nagyvállalkozónak, a Jiangsu Redsun Group elnökének magángyűjteményéből. A jegyzetek a filozófus brüsszeli korszakából származnak, eredetiségüket rangos nyugat-európai intézetek igazolták a közlés szerint.

Az évfordulós kiállítás alkalmából a Nankingi Egyetemen rekonstruálták Marx londoni dolgozószobájának mását, azét a szobáét, ahol főművét, A tőkét írta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Marx (balra) és Engels (jobbra), Marx lányaival egy 1860-as felvételen

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár