Hogyan öltek „élőhalottakat” a középkorban?

2017. október 31. 14:06

Bár a középkori emberek még nem használták a „zombi” elnevezést, a sírjaikból előmászó és az élőket terrorizáló, járkáló holttestekről szóló történeteket nagyon is ismerték. Nem meglepő hát, hogy ezen történetekben kiemelt fontossággal bírt az, hogy miként is lehet végezni a félelmetes élőhalottakkal.

Korábban

A középkori keresztény világkép szerint a halált követően az ember lelke a pokolba, a purgatóriumba vagy a mennyországba távozik. Egyes történetek azonban arról számolnak be, hogy ebbe a „folyamatba” valahol hiba siklott és az elhunyt inkább visszatért az élők közé, hogy aztán szenvedést hozzon rájuk. A 12. században élt ágostonrendi kanonok, William of Newburgh egy értékes történeti munkát hagyott az utókorra, amelyben a 11–12. századi angol történelem fontos eseményei mellett számos fantasztikus történetet is szerepeltet. Olvashatunk nála például vámpírokról, egy kalózzá lett püspökről, és a családtagjaikat terrorizáló zombikról is.

Szemben a modernkori horrorfilmek szörnyetegeivel, William of Newburgh élőhalottai nem fogyasztottak emberi agyakat, de azért komoly veszélyt jelentettek az élőkre. Előfordult például, hogy egy ilyen élőhalott „majdnem összezúzta a feleségét hatalmas testsúlyával.” A halálra rémült áldozatok ezért érthető módon igyekeztek megoldást találni a zombijárásra, és a korszak viszonyainak megfelelő módon gyakran az egyházhoz fordultak segítségért.

Az imént említett történetben például az elhunyt felesége és testvére értesítették a főesperest, aki azonnal továbbította az ügyet a lincolni püspökhöz. A püspök tanácsadói azonnal felhívták a figyelmét arra, hogy ilyen esetek gyakran történnek Angliában és minden egyes korábbi incidensnél az áldozatok „egészen addig nem találtak nyugalomra, amíg a testét annak az átkozottnak elő nem ásták és el nem égették.”

A püspök azonban úgy gondolta, hogy bármi is legyen a helyzet, az egyébként keresztény módra eltemetett elhunyt sírját nem szabad ily módon bolygatni megfelelő előkészületek nélkül. Ezért válaszlevelében már előre feloldozást adott a főesperesnek a sír felnyitása miatt és engedélyezte számára a holttest megvizsgálását. Amikor erre sor került, a halottat teljesen érintetlenül találták a koporsójában – annak ellenére, hogy esténként rendszeresen zaklatta a helyieket. A főesperes erre ráhelyezte a püspök levelét a holttest mellkasára, majd ismét lezárta a sírt. A módszer bevált és a halott férfi soha többé nem tért vissza az élők közé.

Más esetekben azonban a zombik által zaklatott emberek korántsem voltak olyan tekintettel a vallási előírásokra mint Lincoln püspöke. Egy alkalommal a skóciai Berwick városában egy szörnyű járvány pusztított, amelyet egy meghalt gazfickó, halálból visszatért teste terjesztett. A környéken vándorló zombit folyamatosan ugató kutyák falkája kísérte és „maga a levegő vált fertőzötté és romlottá”, amerre járt.

Ez az élőhalott azonban nem volt túlságosan eszes, ugyanis a történet szerint néha szóbaelegyedett azokkal, akikkel találkozott és ilyenkor elmondta nekik, hogy „addig nem lelnek majd békére, amíg el nem égetik őt.” William of Newburgh szerint ekkor „összegyűjtöttek tíz fiatal férfit, akik kitűntek bátorságukkal, hogy ássák elő ezt a szörnyű holttestet. Miután feldarabolták combtól combig, meggyújtották és a tűz táplálékává tették.” Ezzel valóban elpusztították az élőhalottat, az általa terjesztett betegség azonban még sok ember életét követelte.

Egy másik történetben egy világi szokásoknak hódoló, bűnös pap tért vissza a túlvilágról, akit életében „Hundeprest” névvel illettek, utalva arra, hogy számos vadászkutyát tartott és a vadászatnak élt. A zombi visszatérése után egykori szeretőjét kezdte zaklatni, aki segítségért egy szerzeteshez fordult. Ő pedig nem sokat teketóriázott, „egy csatabárdot mélyen a testébe vágott”, majd követte a zombit egészen a sírjáig, ott előásta és elégette.

Egy középkori zombi könnyen vámpír módjára is viselkedhetett, amint egy másik történet is bizonyítja. Egy alkalommal egy féltékeny férj leesett a tetőről, miközben házasságtörő felesége után kémkedett. Sérüléseibe hamarosan belehalt – anélkül, hogy előtte feloldozták volna bűnei alól. A halott férj hamarosan felkelt és vándorlásba kezdett. Hasonlóan a berwicki esethez, az ő útját is kóborkutyák falkája és egy halálos járvány kísérte.

Két fiú végül bosszút esküdött, miután édesapjuk a betegség áldozatává vált, elindultak előkeríteni a zombit. Miután rátaláltak a sírjára és előásták a holttestet, arra lettek figyelmesek, hogy „az olyannyira telve volt számos ember vérével, akár egy pióca”. Végül kitépték a szívét, feldarabolták a testét és – ahogyan az lenni szokott – elégették.