Szájcsücsörítés, dadogás, groteszk mimika – az utánozhatatlan Kabos Gyula
2016. október 6. 11:56 Múlt-kor
Hetvenöt éve, 1941. október 6-án halt meg Kabos Gyula, a harmincas évek legkedveltebb magyar komikusa, a Hyppolit, a lakáj és számtalan más magyar film feledhetetlen főszereplője. Egy ország leste szájáról a poénokat a moziban, és hitte, hogy a tréfamester az életben is éppen olyan szórakoztató. Kortársai szerint azonban keserű, kicsinyes ember volt, aki nem találta a helyét a világban.
Korábban
Kann Gyula néven született 1887. március 19-én egy hatgyermekes budapesti zsidó családban. Szülei könyvelőnek szánták, kereskedelmi iskolába járatták, titokban, esténként látogatta Solymosi Elek színiiskoláját, melynek elvégzése után, 1905-ben táncoskomikusként kezdte pályáját. Szabadkán, majd Zomborban, Makón, Nagyváradon játszott. 1913-ban került Budapestre, ahol rengeteg színházban és kabaréban megfordult, ekkor vette fel a Kabos művésznevet. 1918-ban Nagyváradon színházalapítással is megpróbálkozott. 1919-ben feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát, akinek nyolcéves kislánya ettől fogva nevelt lánya lett, és hamarosan megszületett fia. Színészi munkája mellett 1929-1930-ban ő igazgatta a Fővárosi Művész Színház néven újjáalakított Operettet.
Kabost a harmincas években a hangosfilmek avatták az ország kedvencévé. Olyan, máig legendás produkciókban komédiázott, mint a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, az Ez a villa eladó, a Nászút fél áron, a Lovagias ügy. Ő volt a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze, nyolc év alatt 45 szerepet játszott el a kamerák előtt, de ugyanakkor a főváros legjobb színházaiban is fellépett. Híres szájcsücsörítő grimaszával, jellegzetes dadogásával, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival és groteszk mimikájával nemcsak komikus figurákat töltött meg sajátos élettel, hanem tragikomikus, sőt tragikus szerepeket is hitelesen alakított. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak.
Egy ország leste szájáról a poénokat a moziban, és hitte, hogy a tréfamester az életben is éppen olyan szórakoztató. Kortársai szerint azonban keserű, kicsinyes ember volt, aki nem találta a helyét a világban. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva felhörpintette frissítő kávéját, gyakran ismételgette: "Majd éppen nekem fog sikerülni."
1938-ban az Andrássy úti Színházban lépett fel utoljára Magyarországon. A következő évben az erősödő antiszemitizmus elől az Egyesült Államokba emigrált, alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Az Újvilágban nehezen barátkozott meg a hétköznapisággal: két évig bolyongott a messzi idegenben, majd megbetegedett, és 1941. október 6-án New Yorkban, alig 53 évesen elvitte a szívszélhűdés. Kobas néven temették el, sírjára csak jóval később akadtak rá.
Földi maradványait 1996-ban hozták haza, helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. 1997-ben posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremben részesült. A Soproni Petőfi Színház minden évben Kabos Gyula-díjat ad át egy színésznek a társulat szavazatai alapján, az évadban nyújtott teljesítményéért. Sikeres filmjei persze nem kerülhetik el sorsukat, újra megfilmesítik, színpadon játsszák őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap