2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Látogatható lesz a Colosseum arénája

2016. július 12. 15:33 MTI

Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.

Az aréna július 15-től október végéig látogatható félórás vezetéssel. A látogatás legfeljebb ötven fős csoportokban zajlik, az előzetes helyfoglalás kötelező. A belépőjegy ugyanannyiba kerül, mintha a látogató a Colosseum más részébe váltaná meg (12 euró, 3800 forint), de az arénába készülők külön kapun lépnek majd be az amfiteátrumba.

A látogatók ugyanazon az útvonalon juthatnak be a Colosseumba, mint egykor a gladiátorok. Az amfiteátrum közepén lévő színpadról beláthatják az egész ókori épületet. Az aréna bejárása után a látogatók eldönthetik, hogy megnézik-e a Colosseum más részeit is, vagy távoznak. "Aki közvetlenül a Colosseum arénájába lép be, egész életében emlékezni fog a látványra!" - jelentette ki Francesco Prosperetti, a római régészeti felügyelőség vezetője.

Francesco Prosperetti az olasz sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az új látogatási útvonal a Colosseum egy eddig nem látogatható részét kívánja megmutatni a nagyközönségnek, másrészt a műemlék gyorsabb megtekintését is kínálja azoknak, akik nem akarnak hosszasan ott időzni. Elsősorban azokról a turistacsoportokról van szó, amelyek a tengerjáró hajókkal a Róma közeli kikötőkbe érkezve csak a Colosseumot akarják megnézni az örök városban, de ezt sem órákon keresztül.

Francesco Prosperetti hangsúlyozta, hogy a tavalyi 6,5 millió látogatójával - a kínai nagy fal mögött - a világ második legnépszerűbb szabadtéri régészeti emlékének számító Colosseumban nem a látogatók számát, hanem a látogatás rugalmasságát és biztonságát kívánják növelni azzal, hogy felszámolják a műemlék előtt egész évben kígyózó sorokat. Ezt az előre megszervezett, csoportos és gyorsabb látogatások teszik lehetővé.

A Colosseum arénáját fedő padlózatot a 19. század végén távolították el, hogy a színpad alatti részt feltárják. Jelenleg az aréna egy részét fedték le ideiglenes padlózattal, a tervezett teljes rekonstrukció 18,5 millió euróba kerül.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár