Kubai felkelők elrabolták a pilótát, de tévén nézhette az F1-et
2016. június 24. 08:12 MTI
Százöt éve született Juan Manuel Fangio többszörös világbajnok autóversenyző, az autósport egyik legendás alakja. Manuel Fangio összesen 51 nagydíjon indult, ebből 24-et meg is nyert. Világbajnoki címek tekintetében Michael Schumacher túlszárnyalta ugyan, de a német versenyző többször megemlítette, hogy a Forma-1 legendás alakjainak nehezebb dolguk volt, mert ők még egy olyan korszakban versenyeztek, amikor az sokkal kevésbé volt biztonságos.
Korábban
Fangio olasz származású szülők gyermekeként 1911. június 24-én látta meg a napvilágot az argentínai Balcaréban. Húszas évei elején kezdett versenyezni, eleinte egy 18 éves taxival indult hosszú távú versenyeken. 1940-ben aratta első győzelmét egy közel tízezer kilométeres versenyen, amelynek útvonala az Alpokon is átvezetett. Ígéretesen ívelő pályafutását a II. világháború megtörte, és csak 1947-ben ülhetett ismét versenyautó volánja mögé, immár Európában.
Vetélytársaihoz képest matuzsálemi korban került be a versenyek forgatagába, így a "dongalábú" (ahogy hazai szurkolói hívták) eleinte nem sok sikert ért el a számára szokatlan pályákon. A rossz sorozat 1950-ben szakadt meg: egy Alfa Romeóval már másodikként zárta a Forma-1-es világbajnokságot az olasz Giuseppe Farina mögött, 1951-ben pedig megnyerte a sorozatot. Következő éve nem sikerült jól: Maserati kocsijával súlyos balesetet szenvedett Monzában, és bár csodával határos módon életben maradt, sérülése miatt korábban be kellett fejeznie az idényt.
Csak 1954-ben kezdett újra versenyezni, idény közben igazolt át a Mercedes-Benz csapatához. Az együttműködés gyümölcsözőnek bizonyult, Fangio és a W196 Monoposto az év tizenkét versenyéből nyolcat megnyert. 1955 még jobban sikerült a Mercedes volánja mögött ülő "dongalábú" számára: az összes nagydíjat megnyerte.
A Mercedes istálló a sikerek csúcsán - nem lévén több bizonyítani valója - kivonult a versenysorozatból. Fangio a Ferrari versenyzője lett, az autóbalesetben elhunyt Alberto Ascari helyét vette át a csapatnál. Itt is bizonyított: három futamgyőzelmével és második helyezéseivel negyedszerre is megnyerte a világbajnoki sorozatot. Utoljára - immár ötödik alkalommal - 1957-ben lett világbajnok, ismét a Maserati versenyzőjeként. A nürburgringi versenyen mutatott teljesítménye, amellyel bebiztosította végső győzelmét, sokáig emlékezetes maradt.
A versenyzéstől 1958-ban vonult vissza, utoljára a francia nagydíjon indult. Maseratija rosszul volt beállítva, így félő volt, hogy utolsó versenyén lekörözik a "Maestrót". A vezető Mike Hawthorn azonban tisztelete jeléül a célvonalhoz közeledve lassított, így Fangio negyedikként, de körhátrány nélkül ért célba.
Juan Manuel Fangio összesen 51 nagydíjon indult, ebből 24-et meg is nyert. Világbajnoki címek tekintetében Michael Schumacher túlszárnyalta ugyan, de a német versenyző többször megemlítette, hogy a Forma-1 legendás alakjainak nehezebb dolguk volt, mert ők még egy olyan korszakban versenyeztek, amikor az sokkal kevésbé volt biztonságos.
Fangio élete a versenyzés után sem volt unalmas. 1958-ban kubai felkelők elrabolták, később azonban szabadon engedték. Szoros kapcsolatban maradt a Mercedes gyárral is, a cég argentínai képviselője, később tiszteletbeli elnöke volt. Régi versenyautóival gyakran részt vett bemutató versenyeken, 1990-ben helyet kapott az autósport legendáinak csarnokában. Nyolcvannégy éves korában, 1995-ben hunyt el Buenos Airesben. Szülővárosában, Balcaréban temették el, ahol egy róla elnevezett múzeum is őrzi emlékét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap