2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csimpánz Föld körüli pályán

2015. november 29. 10:31

Ha létezne csimpánz történelemkönyv, 1961. november 29. valószínűleg külön fejezetet kapna benne, mint a csimpánzság történetének egyik legfontosabb napja. A majomfaj Enos névre keresztelt tagja ugyanis ekkor kerülte meg a Földet a Mercury-Atlas 5 rakéta fedélzetén, ezzel pedig az első élőlény lett, aki amerikai színekben Föld körüli pályára állt. 

Az Egyesült Államok 1959-ben azzal a céllal indította el a Mercury-programot, hogy Föld körüli pályára küldje első űrhajósát, lehetőleg még a szovjetek előtt. A kísérletek azonban lassan haladtak, 1961 áprilisában és augusztusában pedig két szovjet űrhajós, Jurij Gagarin, és German Tyitov is megkerülte űrhajóján a Földet. Az amerikaiak innentől kezdve lépéskényszerben voltak, ha nem akartak behozhatatlan hátrányba kerülni az űrversenyben. Bár az első három Mercury-Atlas típusú rakétájuk közül kettő is nem sokkal a kilövése után felrobbant, a negyedik 1961. szeptember 13-án már sikeresen tett egy kört a Föld körül.

Az amerikaiak azonban még ekkor sem mertek emberrel kísérletezni, és egy ötödik rakéta kilövése mellett döntöttek, ezúttal már Enosszal a fedélzetén. A csimpánzt mintegy 1250 óra tanulással a háta mögött, három nappal a Mercury-Atlas 5 kilövése előtt választották a ki a feladatra. A Kamerunban született Enos karrierje csúcsára ért.

Bár a NASA szakemberei előzetesen úgy tervezték, hogy a csimpánz három kört fog tenni a Föld körül űrhajóval, a felmerülő technikai problémák miatt végül két kör után úgy döntöttek, lehozzák a rakétát. Az űrhajó végül 181 perccel a felszállást követően, a Bermudáktól délre landolt az Atlanti-óceánon. Enos nem sokkal élte túl történelmi tettét. 1962. november 4-én, vérhasban pusztult el. Az amerikaiak közül végül elsőként John Glenn kerülte meg a Földet 1962. február 20-án, Friendship-7 névre keresztelt űrhajójával. Az anekdota szerint az utazás után Kennedy elnök lánya, Caroline csak annyit kérdezett tőle: „Hol van a majom?”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár