Titokzatos szíriai műkincset őriznek meg a britek
2015. június 5. 15:54 MTI
A British Múzeum igazgatója, Neil MacGregor bejelentette, hogy az intézmény megőriz egy Szíriából származó értékes műkincset mindaddig, amíg a közel-keleti ország stabilizálódása lehetővé nem teszi, hogy visszavigyék. A szíriai konfliktus során számos múzeum, műkincs és régészeti helyszín pusztult el, főként az Iszlám Állam tevékenysége következtében, amelynek hadserege elrabolja és eladja Szíriai legfőbb kulturális értékeit, hogy pénzhez jusson.
Korábban
MacGregor a The Timesnak adott interjújában beszélt arról, hogy az intézmény meg akarja védeni a konfliktuszónákból illegálisan elvitt régiségeket. Egyúttal felszólította a brit kormányt, hogy írja alá a hágai nemzetközi konvenciót a műtárgyak védelméről, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közül eddig egyedül nem tett meg.
Az illetékes tárca szóvivője közölte, hogy amint a parlamenti napirend lehetővé teszi, megtárgyalják az egyezmény ratifikálását. "Jelentős szerepet játszunk az illegálisan exportált tárgyak megőrzésében. Ezt tettük Afganisztán esetében is, aztán visszaadtuk azokat. Most egy olyan tárgyat őrzünk, amely tudomásunk szerint illegálisan került el Szíriából és egy napon azt is hazatér majd" - idézte az igazgatót pénteken a BBC News.
A szíriai konfliktus során számos múzeum, műkincs és régészeti helyszín pusztult el, szakértők a második világháború óta a legnagyobb kulturális katasztrófának tartják a történteket. Az Iszlám Állam hadserege elrabolja és eladja a szíriai kulturális örökség műkincseit, hogy pénzhez jusson. Az ENSZ ezért betiltotta a Szíriából származó műtárgyak kereskedelmét.
Attól lehet tartani, hogy miután a közelmúltban elfoglalta, az Iszlám Állam bármikor lerombolhatja a kétezer éves Palmüra romjait is, bár a dzsihadista szervezet május végén közölte, hogy nem akarja elpusztítani az ókori város maradványait. A szíriai illetékesek elmondták, hogy több száz szobrot menekítettek ki még Palmüra elfoglalása előtt a városból, de a nagyobb műtárgyakat nem tudták elszállítani.
Szíriában sok önkéntes az élete kockáztatásával próbál megvédeni és megőrizni pótolhatatlan műkincseket, mozaikokat, amelyek zömmel az 1. és 2. században keletkeztek. Több ezer műkincset adtak át a polgárok megőrzésre. A British Múzeum nem árulja el, hogy milyen szíriai műkincset őriz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap