Nem lehet többé büntetlenül baszkokat ölni Izlandon
2015. április 30. 15:56
Eltörölték Izlandon azt a 400 éve érvényben lévő rendeletet, amely szerint az ország északnyugati régiójában büntetlenül lehet baszkokat gyilkolni.
Korábban
A szóban forgó dekrétumot 1615-ben adta ki Westfjords rendőrfőnöke, Ari Magnusson, mostani utódja, Jonas Gudmundsson pedig a napokban jelképesen hatályon kívül helyezte.
A rendelet hátterében egy véres esemény húzódik. Miután három, Izland felé tartó bálnavadászhajó viharba keveredett és elsüllyedt, 80 spanyolországi baszknak sikerült partot érnie. Még javában tartott a nyomozás, amikor a térség rendért felelős vezetője radikális álláspontra helyezkedett, és kijelentette, hogy a "spanyolokat teljesen büntetlenül meg lehet ölni" - magyarázta csütörtökön az AFP francia hírügynökségnek Olafur Engilbertsson történész. Az elkövetkező hetekben több mint harminc baszk esett áldozatul a helyiekkel kialakult, máig tisztázatlan nézeteltérésnek.
Április 22-én Gudmundsson ünnepélyesen bejelentette az egyébként évszázadokon át figyelmen kívül hagyott rendelet eltörlését. A westfjordsi Holmavikban a megölt baszkok egyik leszármazottja, Xabier Irujo és a gyilkosok egyik utódja, Magnus Raffnson közösen felavatta az áldozatok emlékére emelt sírkövet a megbékélés jegyében. Az izlandiak az utóbbi évszázadokban sokat javítottak a baszkokhoz fűződő viszonyukon, aminek ékes bizonyítéka az, hogy létezik Izlandi-Baszk Társaság is.
Izland a világ egyik legbiztonságosabb országa. A helyi rendőrségi feljegyzések vezetésének kezdete óta a rendfenntartók mindössze egyetlen alkalommal használták fegyverüket, amikor 2013 decemberében ártalmatlanná kellett tenniük egy lakása ablakából lövöldöző őrültet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap