Hatalmas volt a viking kovácsmester sírja
2015. április 27. 16:09
Hatalmas, reprezentatív sírban temették el 1200 évvel ezelőtt azt a viking mesterembert, akinek nyughelyét tavaly ősszel fedezték fel norvég régészek. A viking férfi társadalmának megbecsült tagja volt.
Korábban
A többrétegű temetkezést Norvégia nyugati partvidékén, Sogndalsdalenben fedezték fel még tavaly ősszel. A sírban legfelül a legalapvetőbb kovácsszerszámokat, három kalapácsot, két üllőt és a fogót találták meg, valamivel mélyebbről egy fejsze, egy kard, valamint többféle mezőgazdasági eszköz - többek között kasza, sarló, malomkő - került elő, az alattuk lévő rétegből a mester személyes használati tárgyait - borotvát, ollót, csipeszt, serpenyőt és salakkotrót - emelték ki a régészek. Összesen hatvan tárgyi emlék, illetve 150 töredék került napvilágra.
A viking kovácsmester sogndalsdaleni sírja
A sír legalján fedezték fel a régészek a kovácsmester hamvait, illetve néhány csontmaradványt, emellett további személyes tárgyait is megtalálták - az elhunyt ruházatát díszítő gyöngyök, valamint egy csontból faragott fésű került elő. Egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy a maradványok emberhez vagy állathoz tartoztak-e.
Asle Bruen Olsen, a Bergeni Egyetem régésze szerint az elmúlt évek egyik leggazdagabb norvégiai leletegyüttesét tárták fel. A sír ráadásul sokkal nagyobb, mint arra a régészek számítottak. "Úgy véljük, a kovácsmester szerettei ezzel a sok személyes tárggyal az elhunyt szakmai tudására akarták ráirányítani a figyelmet. Elképzelhető, hogy nagyon sok tárgyat maga készített. A sírt vizsgálva azt lehet mondani, hogy a kovács helybéli volt, aki a társadalomban előkelő helyet foglalt el" - mondta el Olsen, az ásatás egyik vezetője.
Üllő
A régészek a leletek korát 1200-1300 évesre becsülték, a szénizotópos vizsgálatok pedig megállapították, hogy a viking mester 800 körül hunyt el. A leletek konzerválása a Bergeni Egyetemen folyik, amint a szakemberek végeznek, a tárgyakat a nagyközönség számára is elérhetővé teszik, valószínűleg egy speciális kiállítás keretében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap