Kína lehet az őshazája Japán jelképének, a cseresznyevirágnak
2015. március 31. 10:29 MTI
Ősi irodalmi források szerint a japán nemzeti jelképként számon tartott cseresznyevirág valójában kínai eredetű, kínai földről származik - írta a kantoni székhelyű Southern Metropolis Daily című lap szakértőket megszólaltatva.
Korábban
Ho Cung-zsu, a Kínai Cseresznyevirág Szövetség elnöke nem sokkal az után, hogy Dél-Korea ismét magának követelte a cseresznyevirág eredetét, külön sajtótájékoztatón jelentette be: történelmi hivatkozások azt bizonyítják, hogy cseresznyevirágot először Kína területén találtak. "Nem szeretnénk szócsatát vívni Japánnal, vagy Koreával, de szeretnénk leszögezni, hogy sok történelmi irodalmi hivatkozás bizonyítja, hogy a cseresznyevirág eredete Kína - hangoztatta a szakember.
Ho elmondta, hogy a faj a Himalája vidékéről került Japánba a Tang-dinasztia (618-907) idején. A helyzetet leegyszerűsítve úgy foglalta össze, hogy a cseresznyevirág Kínából ered, de kultusza igazán Japánban teljesedett ki. Hozzáfűzte, egyik ponton sem kapcsolódik az ügy Koreához. A Japan Times című lapban Kinosita Takesi japán egyetemi professzor a dél-koreai kijelentésre reagálva - amely szerint a cseresznyevirág a déli Dzsedzsu tartományból ered - feltette a kérdést, miért van az, hogy minden évben, amikor a cseresznyevirágzás megindul, Dél-Korea hasonló kijelentésekkel áll elő.
Csang Cuo-suang, a Kínai Botanikusok Társaság képviselője a kantoni lapban megállapította, hogy a világon fellelhető körülbelül 150 fajta cseresznyevirágból Kínában több mint 50 honos. A cseresznyevirágot, japánul szakurát, Japánban legendás vallási kultusz övezi, a japán identitás részének tekintik. A szigetországban össznemzeti hagyomány, hogy tavasszal, a virágzás időszakában családok, barátok, kollégák országszerte a rózsaszín és fehér virágok tengerében, a fák alatt találkoznak, piknikeznek és csodálják a természet adományát.
Tokió évtizedeken át ajándékozott értékes csemetéket baráti gesztusként különböző országoknak. Pekingben a Jüjüantan parkban több mint 2 ezer cseresznyefa található, közülük körülbelül 200 Tokió adománya az 1970-es évek elejéről, amikor a két szomszéd újra felvette a diplomáciai kapcsolatot egymással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap