Helyreállították a kétszáz éves, kalandos sorsú tóratekercset
2015. január 26. 10:03 MTI
Egy kétszáz éves tóratekercs helyreállítását ünnepelte múlt héten az izraeli külügyminisztérium: a szarvasbőrre gránátalmatintával írt dokumentum kalandos úton érkezett Bagdadból Jeruzsálembe.
Korábban
A héber nyelvű szöveg helyreállítását végző izraeli szakértők szerint az Irak északi részéről származó dokumentum két különböző írnok munkája. A tekercs a 2500 éves iraki zsidó közösség tárgyi emlékei közé tartozik, amelyek szinte kivétel nélkül elvesztek, amikor a zsidók nagy számban vándoroltak Izraelbe 1948 után, a zsidó állam megalapítását követően. Ma már csupán maroknyi zsidó él Irakban.
Az arab területekről származó egyéb ősi zsidó szövegekhez hasonlóan, a tekercs Izraelbe jutásának körülményei tisztázatlanok. Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter szerint a tekercs útja, amely az iraki hírszerzés raktárából a minisztérium zsinagógájába vezetett, "a zsidók sorsát jelképezi". Mint elmondta, üldözték őket, de végül "megérkeztek Izraelbe".
Az iraki hatóságok annak idején megtiltották a zsidóknak, hogy bármilyen rituális tárgyat, vagy egyéb tulajdont magukkal vigyenek Izraelbe. Irak 2003-as megszállásakor amerikai katonák ősi tóratekercseket és egyéb dokumentumokat találtak az iraki hírszerzés bagdadi központjának vízzel elárasztott alagsorában. A kéziratokat az Egyesült Államokba szállították helyreállítás céljából, majd ki is állították őket. Az amerikaiak megígérték, hogy visszaszolgáltatják a dokumentumokat Iraknak. Az izraeli külügyminisztérium szerint a tekercs a zsidó állam tulajdona.
A külügyminisztérium raktárhelyiségének vezetője, Amnon Israel elmondta, hogy a héten bemutatott tekercsre 2013 végén bukkant, penészfoltos, szakadt volt mindenfajta származásjelölés nélkül. Izraelnek azt mondták, hogy az iratot amerikai katonák hozták el Irakból, majd izraeli diplomatáknak adták át Jordániában, hogy helyreállíthassák Izraelben. A tekercs 2012-ben érkezett a jeruzsálemi külügyminisztériumba, ahol egészen addig nem foglalkozott vele senki, amíg Izrael nem hívott egy szakértőt a kézirat azonosítására.
A tekercs helyreállítása hónapokig tartott: a szakértők kijavították a megrongálódott betűket és orvosolták a szakadásokat, hogy a kéziratot használni lehessen a szertartásokon. A dokumentum helyreállítását csütörtökön ünnepelték meg: Lieberman Izrael egyik főrabbijának a társaságában körbe hordozta a tekercset a külügyminisztérium épülete körül, miközben az intézmény mintegy 300 munkatársa követte őket tapsolva és énekelve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap