"Előbb lesz francia a Marson, mint egységes Németország"
2014. október 31. 15:30
Büszke arra, hogy vér nélkül sikerült lefektetni a szociális piacgazdaság és a demokrácia alapjait, de hazudna, ha azt állítaná, hogy ő vagy bármelyik munkatársa tudta, milyen láncreakciót indít be az 1989-es határnyitás - mondta Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó magyar miniszterelnök egy csütörtöki könyvbemutatón.
Korábban
Az 1989-es határnyitással kapcsolatban a tanácsadók azt mondták, hogy annak csak 3-5 év múlva lesznek következményei, ám abból végül 3-5 hónap lett - mondta el Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó magyar miniszterelnök Oplatka András új, Németh Miklós - "Mert ez az ország érdeke" című könyvének bemutatóján Budapesten. Mint fogalmazott: a határnyitás csapatmunka volt, munkatársai nélkül az nem jöhetett volna létre, és senki sem láthatta előre, hogy milyen láncreakciót indít be.
A volt kormányfő négy személyt nevezett meg, mint akik nélkül a rendszerváltás nem valósulhatott volna meg: Mihail Gorbacsovot, az SZKP főtitkárát, Helmut Kohl német kancellárt, George Bush amerikai elnököt és a néhai II. János Pál pápát, akik szerinte felismerték azt a történelmi pillanatot, amit fel kellett ismerni. Németh Miklós az akkori eseményeket felidézve rámutatott, hogy a franciák egyáltalán nem örültek a német újraegyesítés gondolatának, sőt egy informális beszélgetésen az is elhangzott, hogy "előbb lesz francia ember a Marson, mint egységes Németország".
Így voltak ezzel a britek is, 1989-90 táján Margaret Thatcher brit kormányfő - Francois Mitterrand francia köztársasági elnökkel egyetemben - ugyanúgy komoly aggodalmakat táplált az egységes Németország jövőjére vonatkozóan. Németh Miklós ezzel kapcsolatban utalt a Margaret Thatcherrel való találkozására, mely során a Vaslady megjegyezte: annyira "szereti" a németeket, hogy el tudja őket képzelni két államban is.
Németh Miklós kijelentette: tiszta a lelkiismerete, s büszke arra, hogy vér nélkül sikerült lefektetni a szociális piacgazdaság, a demokrácia és a jogállam alapjait. Mint fogalmazott, a rendszerváltás hajnalán egy 40 éven át rosszul menedzselt, gazdaságilag alulfejlett ország volt mögöttük.
Az 1948. január 24-én, paraszti családba született egykori kormányfő 1976-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1987-ben választották meg a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkárává, majd Kádár János leváltása után, 1988-ban került be a Politikai Bizottságba, amelynek 1989. október 7-ig, a párt megszűnéséig volt a tagja.
A Németh-kormány 1988. november 24-én alakult meg, és 1990. május 23-ig volt hivatalban. Németh Miklós volt a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának utolsó, 13. elnöke, és a harmadik magyar köztársaság első miniszterelnöke, az ő kormányfősége alatt hozták meg a rendszerváltáshoz elengedhetetlenül szükséges törvényeket, bontották le a vasfüggönyt és tették lehetővé az NDK-s menekültek Nyugat-Németországba való távozását.
A rendszerváltást követően a politikus az 1990-es választásokon is indult, s függetlenként - az egykori pártfunkcionáriusok közül Szűrös Mátyás mellett - egyedül ő tudott mandátumot nyerni. 1991-ben lett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik alelnöke, mely tisztséget 2000-ig birtokolta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.