Nagyot kaszált Leicester III. Richárddal
2014. augusztus 28. 13:09
45 millió fontos bevételt generált Leicester városának III. Richárd csontjainak azonosítása és a néhai angol király körüli médiafelhajtás - adta hírül a BBC.
Korábban
III. Richárd elveszettnek hitt földi maradványainak felfedezése és a király azonosítása az utóbbi idők egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra Leicester városában, egy autóparkoló alatt, ahhoz a helyhez közel bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworth-i csatát vívták, s amely során Richárd is életét vesztette.
A néhai angol uralkodó állandó sláger a brit lapokban, s ez jól látszik Leicester és Leicestershire megye turisztikai forgalmán, amely összesen 6 százalékkal nőtt, köszönhetően a III. Richárdnak szentelt látogatóközpont vonzerejének, ami ebből becslések szerint 3 százalékot (45 millió font) tett ki. A négymillió fontból (1,5 milliárd forint) egy használaton kívüli iskola területén megvalósult látogatóközpontot eddig tízezren keresték el, így - látva az eddigi számokat - Martin Traynor, a Leicestershire-i Kereskedelmi Kamara volt igazgatója szerint nem teljesíthetetlen az évi 100 ezres látogatószám elérése.
III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet a Tudor-korban. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt, ami kétségkívül sokat rontott Richárd addig sem túl hízelgő megítélésén. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg, s akinek a mai napig nincs sírhelye. Ahogy arról mi is beszámoltunk, III. Richárd újratemetésére jövő év márciusában kerül sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap