Megnyílt a III. Richárdnak szentelt látogatóközpont
2014. július 28. 12:28 MTI
III. Richárdnak szentelt látogatóközpont nyílt az angliai Leicesterben annak az autóparkolónak a közelében, ahol két éve megtalálták az ellentmondásos középkori uralkodónak, a York ház utolsó királyának földi maradványait.
A csontok megtalálása 2012-ben az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra ahhoz a helyhez közel bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatát vívták, amely során Richárd is életét vesztette. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg.
A négymillió fontból (1,5 milliárd forint) egy használaton kívüli iskola területén megvalósult látogatóközpontban a legkorszerűbb technika mutatja be a 15. századi angol király történetét, földi maradványai megtalálásának körülményeit és a maradványoknak a másolatait.
A központban fényhatásokkal érik el, hogy úgy tűnjön, mintha a király csontváza ma is ott lenne az üvegpadló alatt fekvő sírban. Emellett megtekinthetők a király csontjainak háromdimenziós nyomtatással készült másolatai is. A néhai uralkodó valódi maradványait egy "rendes" újratemetés formájában a város világhírű katedrálisában, a most létesült múzeummal szemben helyezik örök nyugalomra 2015 tavaszán.
III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap