Érelmeszesedése volt Ötzinek
2014. július 31. 16:49 MTI
Génjei miatt meszesedtek Ötzi, az Alpokban felfedezett gleccsermúmia erei - állapította meg egy új kutatás.
A tanulmány megmagyarázhatja, hogy az 5300 éve élt férfinak, aki sosem dohányzott, és tévé előtt ülve nem fogyasztott egészségtelen készételeket, hogyan lehettek mégis meszesek az artériái - idézte a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál a Global Heart című kardiológiai szaklap friss számában ismertetett kutatást.
"Meglepett bennünket, milyen erős hajlama volt a szív- és érrendszeri betegségekre. Váratlan volt, hogy az ilyen távoli múltban élő emberben már ott volt a kardiovaszkuláris kórok kockázatát növelő genetikai hajlam" - mondta Albert Zink, a tanulmány egyik szerzője, az olaszországi Bolzanóba működő Európai Akadémia múmiákat kutató intézetének paleontológusa.
Mióta 1991-ben két kiránduló az Ötz-völgyi Alpokban felfedezte a jégbe fagyott embert, testének minden részletét megvizsgálták már: a halála előtt evett utolsó falatokat, élete végső perceit, az öltözködési stílusát. Feltárták, hogy ízületi fájdalmai, Lyme-kórja és fogbetegsége is volt, CT-vizsgálattal kimutatták nála az érfalak lerakódásait is.
Az érelmeszesedés azért lepte meg a tudósokat, mert a betegséget a kutatások többsége a modern világ mozgásszegény életmódjához és kalóriadús ételeihez kapcsolja. A világszerte megvizsgált múmiák leletei azonban azt mutatták, a szívbetegségek és az érelmeszesedés sokkal elterjedtebbek voltak az őskorban és az ókorban, amikor az emberek életmódja és étrendje látványosan különbözött a maitól - mondta Zink.
Nemrég az Ötzi csípőcsontjából vett minta alapján feltérképezték az újkőkori földműves teljes génkészletét, azaz genomját. Ebből azt is megtudták, hogy a gleccsermúmiának 19 élő rokona van még Európában.
A friss tanulmány szerzői megállapították, hogy Ötzi számos génváltozata összefügg a szívbetegségekkel. "Nem dohányzott, igen aktív életet élt, el sem hízhatott, és mégis kialakult nála az érelmeszesedés, ami arra utal, hogy a géneknek az eddig véltnél nagyobb a szerepe a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában" - hangsúlyozta Zink.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap