Lerombolták Jónás próféta szentélyét
2014. július 29. 11:02
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita csoport tagjai a múlt héten felrobbantották Jónás próféta moszuli mecsetét; a középkori épület sokáig fontos zarándokhelynek számított.
Az AP hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó helyiek szerint Jónás próféta 14. századi mecsetét és szentélyét a dzsihadista csoport fegyveresei rombolták le vasárnap. Sajtóhírek szerint az Irak északi részét elfoglaló, s immáron nyugat felé terjeszkedő radikális szervezet tagjai először a középkori mecset elhagyására szólították fel az ott tartózkodókat, majd felrobbantották az épületet.
A mecsetet a Kurajs-törzs temetőjében építették Moszul városában és az 1990-es években újították fel. Állítólag ezen a helyen temették el Jónás prófétát, akit a Biblia és a Korán szerint is egy cethal nyelt el. Beszámolók szerint az észak-iraki városban Sét próféta mecsetét is lerombolták. Az Iszlám Állam közölte: a lerombolt mecsetekben nem imádkoztak, szerinte azok a hitehagyottak gyülekezőhelyei voltak.
A dzsihadista szervezet offenzívája óta az ENSZ adatai szerint több mint 1 millió irakinak kellett elhagynia otthonát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap