Mégis visszaszerezzük a Munkácsy-festményt?
2014. július 11. 13:17 MTI
Nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének a megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátterét - közölte Debrecen polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Kósa Lajos bejelentette: most ugyan visszaszállítják a képet a kanadai Hamilton Művészeti Galériába, de nyáron szeretnék véglegesen megvásárolni, aminek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja keretében.
Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már magyar állami tulajdonban van. A politikus szerint ma Magyarországon nincs olyan jogszabály, amely rögzítené annak feltételeit, hogy miként tud külföldi műkincseket megvenni a kormány.
Az Állami Számvevőszék véleményét is kikérték, s kiderült: a megfelelő jogszabályi háttér híján csak közbeszerzéssel lehetne ilyen eljárást lefolytatni, ami ebben az esetben nem járható út - magyarázta Kósa Lajos. Elmondta: az igazságügy-miniszter azt az utasítást kapta a kormánytól, dolgozzák ki az jogszabályt, amelynek alapján a kormány a közbeszerzés és az általános beszerzés mellőzésével vásárolhasson meg külföldi tulajdonban lévő műkincseket.
Kósa Lajos szerint a tervezet a következő vagy az azt követő kormányülés elé kerül, s elfogadása esetén újra felveszik a kapcsolatot a képtulajdonosokkal, s már a konkrét árakról is tárgyalhatnak. Egyébként mindenben a kölcsönszerződés szerint járnak el, ezért július 24-ig visszaszállítják a Krisztus Pilátus előtt című képet a kanadai Hamilton Művészeti Galériába - jelezte a debreceni polgármester.
Az MTI érdeklődésére Kósa Lajos megerősítette: korábban is folytak tárgyalások, Halász János volt kulturális államtitkár kétszer is tárgyalt Kanadában a kép sorsáról, azonban jogszabályi háttér híján konkrét, írásos ajánlattételre nem volt felhatalmazása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.