Elbontják a Watergate-botrány révén híressé vált garázst
2014. június 17. 10:59 MTI
Ingatlanfejlesztés miatt elbontják azt a garázst Washingtonban, amely a Richard Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány révén vált híressé, ugyanis ott találkozott a Mély Torok néven emlegetett forrás Bob Woodward újságíróval.
Korábban
Az erről szóló tervek tavaly augusztusban láttak napvilágot, az illetékes önkormányzat pedig szombaton egyhangú döntést hozott arról, hogy engedélyezi a bontást. A Monday Properties nevű cég két házat fog lebontani, egyet a Wilson Boulevard 1401, egyet pedig a Key Boulevard 1400 alatt. A két öregedő épület helyén egy 28 emeletes új lakóépület, valamint egy 24 emeletes kereskedelmi központ létesül, ami azzal jár, hogy megsemmisül a híres garázs is, amely előtt tábla áll az ott történtek emlékére.
A fejlesztő korábban közölte, hogy az emléktáblát azt követően is meghagyja, hogy az 1960-as évek elején épült, és már meglehetősen rossz állapotban lévő garázst elbontja. A garázs annak idején azért lett Bob Woodward, a The Washington Post újságírója és Mély Torok - mint később kiderült, Mark Felt FBI-tisztviselő - találkozóhelye, mert észrevétlen és biztonságos helyszínként tekintettek rá az amerikai politikai életet megrengető, és végül 1974-ben Richard Nixon lemondásához vezető ügy kezdeti szakaszában. Az információk, amelyeket Felt a garázsban átadott Woodwardnak, kulcsfontosságúak voltak az újságíró és kollégája, Carl Bernstein nyomozása során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.