Mussolini szeretőjének titkos naplója
2014. augusztus 11. 10:51 Andreides Gábor
Benito Mussolini sokat köszönhetett a nőknek. Édesanyja kifejezett kívánságára szerezte meg például az elemi iskolai tanítói képesítést. A pedagóguspálya szépségei ugyan kevéssé nyűgözték le, mert Mussolini forradalmár akart lenni, „túlzó szocialista”, de legalább diploma került a zsebébe. Az ukrán-orosz Angelica Balabanoff, a „hivatásos forradalmárnő” egyebek mellett az Avanti! című szocialista lap szerkesztésében segítette. A személyesebb jellegű élmények mellett a fasizmus leendő vezére Margherita Sarfattitól sajátította el a politizálást, akinek értékes politikai kapcsolatai mellett a Mussolini élete címmel magyarul is megjelent életrajzát is köszönhette. A tragikus sorsú Ida Irene Dalser az Il Popolo d’Italia című lap megalapításához nyújtott komoly anyagi támogatást számára. Viszonyukból gyermek is született, ám az apaság elismeréséről és a kevéssé valószínű – Mussolini ebben az időben harcos antiklerikális – állítólagos egyházi esküvőről nem maradt fönn dokumentum. Mussolini egészen egyszerűen megszabadult Dalsertől, annál is inkább, mert 1915-ben polgári házasságot kötött Edda leánya, majd a többi gyermeke: Vittorio, Bruno, Romano és Anna Maria édesanyjával, Rachele Guidival. A későbbi – ahogyan egész Itália nevezte – donna Rachele volt minden bizonnyal az egyik olyan személy, akihez Mussolini őszinte érzelmekkel kötődött. A másik hölgy pedig Clara – a család számára Claretta – Petacci volt.
Korábban
1926. április 7-én az ír Violet Albina Gibson Rómában sikertelen merényletet követett el a fasiszta Olaszország miniszterelnöke ellen. A kormányfő a pisztolylövéseket egy kisebb orrsérüléssel megúszta. A Mussolininek a támadás hírére egészséget és mielőbbi felépülést kívánó üzenetek százai között ott volt az alig tizennégy éves Clara szenvedélyesen rajongó levele is. Jószerivel ez volt a közvetlen előzménye Clara Petacci szenvedélyes és tragikus szerelmének. A kitartó fiatal lányt végérvényesen rabul ejtette Benito Mussolini személyiségének kisugárzása.
Egész életét meghatározó élmény maradt számára, amikor 1932 áprilisában a Róma és Ostia közötti útszakaszon, a tengerpartra igyekezve autójukat egy tűzpiros Alfa Romeo megelőzte, amelyet személyesen Mussolini vezetett. A jegyese társaságában utazó Clara utasította gépkocsijának sofőrjét, hogy érje utol a miniszterelnököt. A fiatalok bemutatkoztak Mussolininek; Clara kormányfői kihallgatást is kért. A rajongásától meglepett Mussolini néhány nap múlva teljesítette a lány kérését.
Válás Budapesten
Az első személyes találkozások után a kapcsolatuk 1936-ig döntően feljegyzések, rövid üdvözletek, levelek írására szorítkozott. Ezeket a lány gondosan megőrizte, sőt, tudományos igénnyel archiválta mindazokat a hosszabb-rövidebb töredékes beszámolókat, telefonbeszélgetéseket is, amelyek egyre bensőségesebbé váló kapcsolatukról tanúskodtak. Az immár huszonéves Clara apróbb szívességeket kért a családja számára, amelyeket Mussolini figyelmesen meghallgatott, majd atyai gondossággal vagy teljesítette őket, vagy nem. Az ifjú asszony gyakran a bánatát is elpanaszolta a kormányfőnek, így többek között azt is, hogy 1934-ben legjobb meggyőződése ellenére ment férjhez Riccardo Federicihez, a légierő fiatal tisztjéhez.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
Az immáron fiatalasszony Petacci rajongása továbbra sem csökkent. Annyira nem, hogy 1936 májusában Mussolini szeretőjévé lett. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy a házassága végképp zátonyra futott. A hónap végén így írt Mussolininek: „Mindennap jobban szeretem önt, az ön isteni szeretetének légkörében vagyok, ő már többet nem érinthet engem.” Június 19-én tette hozzá a férjével kapcsolatban: „…olyan lény – amit nem tudom, hogy jobban utálok-e vagy megvetek –, aki a jelenlétével csak akadályozza, hogy önhöz rohanjak.” Petacci és férje megegyeztek a különválásban, ám az esküvő felbontását a szigorú olasz szabályok miatt csak 1941-ben, Budapesten tudták elérni. Az apósa kapcsolatairól minden bizonnyal sokat tudó, azokat közelről szemlélő Galeazzo Ciano ekkor így írt naplójában: „Úgy tűnik, Petacci nemrégen Budapesten járt: a dolog valószínű, hiszen azon szorgoskodik, hogy felbontassa a házasságát. Annak, aki az útról kérdezte, azt felelte: »Nem volt semmi fogadás, semmi ünnepség. A legteljesebb inkognitóban voltam.«”
Andreides Gábor írásának folytatása a Múlt-kor történelmi magazin nyári számában olvasható
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 23. A reformáció és a katolikus megújulás (egyetemes és magyar történelem)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/784.jpg)
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap