17. századi távcsövet találtak Hollandiában
2014. május 19. 16:09
Megtalálták a Hollandia területéről származó eddigi legrégebbi ismert távcsövet: a ritka leletre a Delft városában zajló alagútépítés során bukkantak.
A mindössze 12 centiméter hosszú, erősen rozsdás szerkezetről először azt hitték, hogy töltényhüvely, ám miután a város régészei a lelet mindkét végén üvegdarabot azonosítottak, további vizsgálatokra küldték a leideni Boerhaave Museumba.
A múzeum restaurátorai megtisztították a leletet a korróziótól, majd megállapították, hogy a tárgy ónból készült, mint ahogy a kezdeti időkben a távcsövek is. A lelet 12 milliméter átmérőjű lencséit leszerelték és szintén megtisztították; ez az optikai rendszer két lencséből áll, egy domború (konvex) objektívből és a mögötte elhelyezkedő homorú (konkáv) szemlencséből
Az eltelt évszázadok és az üveg nem túl jó minősége ellenére a lencsék megtisztítása után a szakemberek újra összeillesztették darabjait, amelyek ötszörös nagyítást tettek lehetővé. A teleszkóp minden bizonnyal alkalmatlan volt katonai használatra vagy csillagászati vizsgálatokra, így valószínű, hogy egy németalföldi előkelő játékszere lehetett, amelyet fogadásokon vagy a színházban használhatott.
Minden jel arra utal, hogy a messzelátót 1650 előtt készítették. Az ónt később sárgaréz, vagy egyéb tartós anyag váltotta fel, s az üveg minősége is nagy javuláson ment át. Felépítése - összehasonlítva a korszakból fennmaradt nyomatokon szereplő távcsövekkel - szintén azt valószínűsíti, hogy valamikor a 17. században készítették, az aranyozásból ítélve pedig meglehetősen drága eszköz lehetett a maga korában.
A 17. században a távcső használata ugyanolyan gyors és maradandó hatást gyakorolt a világra, mint ma a mobiltelefon vagy az internet. A teleszkóp forradalmasította a hadművészetet, és segítségével Galileo Galilei bebizonyította, hogy nem a Föld a világegyetem középpontja. Az első, biztosan létező távcsöveket Hollandiában készítették 1608 körül. Hans Lippershey-nek (1570-1619) tulajdonítják a távcső felfedezését, s bár mások is maguknak követelték ezt a címet, a német-holland feltaláló volt az, aki 1608. október 2-án szabadalmi védettséget kért találmányára.
A Hollandia területéről származó eddig ismert legrégebbi távcső 1669-ben készült; mivel az ón gyorsan korrodálódik, nem maradt fenn ennél korábbi teleszkóp - a Delftben előkerült lelet alacsony oxigéntartalmú környezetben, egy csatornában vészelte át az elmúlt évszázadokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.