Kivesézik a szlovák-magyar közös múltat
2014. május 5. 17:34
2014 májusában jelenik meg a Kor/ridor. Szlovák-Magyar Történeti Folyóirat/Slovensko-maďarský historický časopis. A kétnyelvű folyóiratot az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete alapította a Magyar Tudományos Akadémia és a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézeteivel, valamint a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézettel közösen.
Korábban
A Kor/ridor bemutatójára 2014. május 6-án kerül sor a budapesti Szlovák Intézetben (Bp. 1088 Rákóczi út 15.) 17.00 órai kezdettel. A rendezvényen köszöntőt mond Fuzik János, az OSZÖ elnöke és Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója, a Kor/ridor szerkesztőbizottsági tagja.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megjelenő folyóirat felelős szerkesztője Demmel József (OSZÖ Kutatóintézete), szerkesztőtársai Katona Csaba (MTA BTK Történettudományi Intézet) és Lengyel Tünde (SZTA Történettudományi Intézet), akik Szarka László (MTA BTK Történettudományi Intézet) szerkesztőbizottsági taggal bemutatják a folyóirat első négy számát az érdeklődőknek. A szerkesztőbizottság: Fodor Pál, Adam Hudek, Miroslav Kmeť, Kovács Anna, Miroslav Londák, Slavomír Michálek, Pálffy Géza, Simon Attila, Szarka László, Tóth Károly.
Az alapítók célja az volt, hogy egy olyan, rendszeresen megjelenő lapot hozzanak létre, amely – a Szlovák-Magyar Történész Vegyesbizottság mellett – újabb fórumot biztosít a két történetírás közti folyamatos és intenzív kapcsolattartásra. A folyóirat szerkesztői központi szerepet szánnak a szlovák-magyar közös múlt érzékenyebb témáit tárgyaló tanulmányainak, mint például a többes identitás, az egymásról alkotott kép, az asszimiláció, a nemzeti mítoszok továbbélése vagy a történelmi emlékezet, emellett pedig nagy hangsúlyt helyeznek a két történetírás legújabb eredményeinek a szemlézésére, a legfontosabb könyvek és a legjelentősebb szakemberek bemutatására. A Kor/ridor honlapja itt tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap