Kiderülhet III. Richard szeme színe
2014. február 12. 09:47
III. Richard középkori angol király genetikai kódját fejtik meg a megtalált és azonosított csontokból vett DNS szekvenálásával - jelentették be brit kutatók kedden.
Korábban
A tudósok remélik, az új információk alapján megállapíthatják, milyen színű volt az uralkodó haja és szeme, többet megtudhatnak felmenőiről, illetve arról is, milyen betegségekre volt érzékeny. Tervezik, hogy király egyik leszármazottjának, Michael Ibsen kanadai asztalosnak is elkészítik a genomját. Ibsen ma Londonban él, és a családfakutatók szerint a király testvérének, Anna yorki hercegnőnek a leszármazottja.
A 2012 szeptemberében Leicesterben egy parkoló alatt talált csontmaradványok - köztük egy koponya, hátsó részén szúrt sérüléssel, és a ferde gerinc - a kortárs brit régészet egyik legjelentősebb leletének számítanak.
A Leicesteri Egyetem genetikai tanszékének kutatója, Turi King kis csontmintát vett a maradványokból. A mintából port őröl, kivonja a DNS-ét, és a szekvenálásnak nevezett eljárással igyekszik minél teljesebb képet készíteni a hajdani uralkodó genomjáról, azaz teljes örökítő információjáról. King elmondta: őt leginkább az érdekli, hajlamos volt-e az uralkodó a púposságot okozó gerincferdülésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap