Kiderült, hogyan épült a pekingi Tiltott Város
2013. november 5. 09:30 MTI
Szánon, mesterséges jégpályán szállították a gigantikus köveket a pekingi Tiltott Város, vagyis a hajdani kínai császári palota építéséhez - állapították meg kutatók. A tény azért meglepő, mert a körülbelül hatszáz évvel ezelőtti építkezés idején Kínában már háromezer éve ismerték a küllős kereket.
Korábban
Csiang Li mérnök-kutató és két kollégája ezért azt vizsgálták meg, milyen előnyökkel járt a szánon szállítás. Más módszerekkel összevetve ehhez kellett a legkevesebb munkaerő, ám a károk megelőzését is szolgálta - derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent kutatás eredményeiből.
Az építések idejéből származó írások között a kutatók egy 123 tonnás kő szállításáról szóló beszámolót találtak. Az írás szerint az építők különleges technikával tették szabaddá a kőfejtő és Peking közötti hetven kilométeres utat: a jeges talajra vizet locsoltak, és azon csúsztatták a szánokat. Ötszáz méterenként kutakat ástak, hogy mindig legyen elég vizük.
A kutatók megvizsgálták azokat a korabeli szállítási módokat, amelyekkel egy 123 tonnás követ mozgatni lehetett. Ezután a megfelelő csúszási együtthatók alapján megbecsülték, hány emberre volt szükség a szánhúzáshoz. Száraz talajon 1537 munkás kellett volna, vízréteggel borított fatalajon csak 358.
Hasonlóan sok munkáskéz kellett volna, ha kemény jégen húzzák a megrakott szánt, csak a jeget borító vízréteg lehetett olyan csúszós, hogy akár 46 ember is elég volt a kőtömb mozgatásához. A szakértők szerint az időjárás is a szánon szálításnak kedvezett: akkoriban Pekingben a januári középhőmérséklet -3,7 Celsius-fok volt. Ilyen hidegben a víz két perc alatt még nem fagy meg teljesen. Ennyi idő elég, hogy a szán az éppen bevizezett felületre jusson, és már a vizes rétegen csússzon tovább.
Csiang Li és munkatársai a szánon szállítás további okait is felderítettek: egy forrás szerint a korabeli kocsi hozzávetőlegesen legfeljebb 95 tonnás terhet tudott szállítani. A jég sokkal simább is volt a göröngyös utakhoz képest, amelyeken a kövek összetörhettek volna.
A szánt időnként ma is szállítóeszköznek használják Észak-Kínában - hangsúlyozták a kutatók. 2013 januárjában és februárjában egy vasútállomás 1200 tonnás épületét juttatták rendeltetési helyére hasonló mesterséges jégpályán. A pekingi Tiltott Város a kínai építészet mesterművének számít. Hajdan a császári családnak nyújtott védelmet, közönséges polgár nem tehette be oda a lábát. A máig vörös fallal körbevett palotakomplexum 1987 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap