Ősi halálcsarnokot találtak Angliában

2013. július 31. 12:32

A régészek két, közel hatezer éves temetkezési halmot és két hatalmas épület maradványait találták meg Angliában. A fából készült hosszúkás épületek égtek le egykoron, a hamvakból emelték a temetkezési halmokat. A kutatók szerint az építők később szándékosan gyújtották fel a csarnokokat, így tisztelegve egy fontos elhunytjuk előtt.

Korábban

„Úgy néz ki, az épületeket szándékosan gyújtották fel” – mondta Julian Thomas ásatásvezető, a Manchesteri Egyetem professzora. A kutatók szerint az élet terméből a halál csarnokává alakulhatott át az épület, miután egy vezető vagy a közösség egyik fontos tagja elhunyt. A maradványok egy, az angliai Dorstone Hill közelében lévő Herefordshire melletti nyílt területen találhatók. Évtizedekkel ezelőtt amatőr régészek kovakőből készült darabkákat találtak a mezőn, ami már akkor elgondolkodtatta a szakmát, hogy vajon a föld nem rejthet-e még ennél is jelentősebb tárgyakat.

Nemrégiben a régészcsapat két temetkezési halmot fedezett fel, amelyek akár 30 ember örök nyughelyéül is szolgálhattak. A kisebbik sírhely egy hét méter hosszúságú halotti kamrát tartalmazott, amelynek alján két hatalmas lyuk tátongott, a szakértők szerint ezek széles fatörzsek helyei lehettek. Mélyebbre ásva meg is találták a cölöpök maradványait, mellettük pedig égetett agyagra leltek, ami egy egykori házszerkezetet sejtetett.

A leletekből arra következtettek a kutatók, hogy két hosszúkás épület állhatott a mezőn az újkőkor idején. A nagyobbik hetven méteres lehetett, amelynek belsejében faoszlopokkal elválasztott óriási terek kaptak helyet. Habár még tisztázatlan, kinek a nevéhez fűződött a csarnok és a temetkezési halom, az építészeti stílus hasonló ahhoz, amely i. e. 4000 és i. e. 3600 között, tehát jóval a Stonehenge felhúzása előtt jellemezte a Brit-szigetet.

Ez az időszak egyébként a szigeten a társadalmi átrendeződés kora volt, ugyanis a hagyományos vadászó-gyűjtögető kultúrákat ekkor váltották fel a földművelő, sokkal merevebb hierarchiájú társadalmak. „Ezek voltak azok a közösségek, amelyeknek az örökség és a jólét fenntartása fontossá vált” – magyarázta Thomas.

A korábbi és a jelenlegi bizonyítékok alapján arra lehet következtetni, hogy a közösség tagjai szándékosan égették le épületeiket. „Habár a tető és a vesszőből font ajtók hamar szénné égtek, a masszívabb főgerendáknak mindez tovább tartott, így az akkori szokás 'előírta', hogy még több napon keresztül táplálni kellett a tüzet” – mondta a kutató a LiveSciencenek.

A neolitikumban gyakorta építettek ilyen hatalmas, a közösség egybegyűjtésére alkalmas tereket, azonban mikor egy fontos társadalmi vezető elhunyt, a tiszteletére porig égették a csarnokokat. Ez a felfedezés megerősíti azt az elméletet, hogy az újkőkorban szoros kapcsolatban állt az ún. élet és a halál háza avagy csarnoka. Azonban az élet nem halt ki a felperzselt ház környékén, hiszen a közösség tagjai még generációkon át visszalátogattak a helyszínre. A területen ugyanis a kutatók megtaláltak egy kovakőből készült baltát és kést is, amelyek a csarnok építése után több mint ezer évvel később kerülhettek oda.