Meghal Görgey Artúr
2004. május 21. 12:25
Toporcon született 1818. január 20-án. Hivatásos katona volt, majd 1845 nyarán leszerelt, és a prágai egyetemen vegyészetet tanult. Ő fedezte fel a laurilsavat. 1848 márciusa után felajánlotta szolgálatait a független magyar kormánynak, előbb őrnaggyá, majd Kossuth javaslatára tábornokká léptették elő, s a felsődunai honvédsereg vezérévé nevezték ki. A szabadságharc csatáiban kiemelkedő katonai képességével és személyes bátorságával tűnt ki. 1849. március 31-től a magyar fősereg vezéreként a tavaszi hadjáratban felszabadította a Duna-Tisza közét és a Felvidéket, május 21-én visszafoglalta Buda várát. Közben kinevezték a Szemere-kormány hadügyminiszterévé. Akkor ért karrierje csúcsára, amikor politikai és a katonai helyzet egyaránt rosszra fordult. Politikai tekintetben hajlott a bécsi udvarral való megegyezésre, s ezért összeütközésbe került Kossuthtal. 1849 augusztusában, a temesvári vereség után - miután Kossuth átadta neki a teljhatalmat, más lehetőséget nem látván, Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert az orosz cári csapatok előtt. Őt nem állították bíróság elé, később Klagenfurtba internálták, ahonnan, a kiegyezés után, 1867-ben hazatérhetett, s haláláig Visegrádon élt. Történelmi szerepe és tettei azóta is vita tárgyát képezik a történészek körében, sorsát neves irodalmárok dolgozták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap