Az iraki lápvidék lakói

persona non grata

A kisebbségek elleni erőszak egyáltalán nem újkeletű jelenség Irakban. Több mint egy évtizede kurdok tízezreit kényszerítették arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, az olajban gazdag területeket. A hontalanok 1991-ben menedéket találtak saját irányításuk alatt működő enklávéjukban, amely máig is az amerikai és a brit légierő védelmét élvezi. Az ún. No-Fly Zone (Repüléstilalmi övezet) az ország északi és déli területein tiltja iraki harci repülőgépek tevékenységét. Északon a 36. szélességi körtől fejjebb, délen a 33. szélességi körtől lejjebb található területek lakóit védi a zóna.

A kurdok sorsában egy másik etnikum, a 22 milliós iraki népesség közel hatvan százalékát kitevő síita arabok is osztoztak. Legbefolyásosabb vallási vezetőjüket megölték, vallási szertartásaikat pedig évek óta korlátozzák. A sumér korszakra visszanyúló 6000 éves kultúrát pedig, amelyet egykoron a két folyó körüli mocsaras vidék táplált, tulajdonképpen teljesen kiirtották. A lápvidéki arabokkal történteket több nyugati emberjogi szervezet népirtásnak titulálta. A déli Basra város északi bevezető útján, ahol valaha mocsaras földek terültek el, most Husszein hatalmas portréja díszeleg. Mögötte lagúnák és szigetek, kenuk, púpos hátú nádból készült házak, dagadó vízesések láthatók: mind-mind a mocsári élet még látható, megmaradt kellékei.

Mint a diktátorok általában, Szaddám Huszein is igyekszik kizárni miden olyan lehetőséget, amely uralmát veszélyeztetheti. Így kénytelen volt gondoskodni a mocsarak környéki arabok érintetlenségéről is, hiszen a több ezer négyzetkilométeres terület, amelyet a helikopter feltalálásáig gyakorlatilag csak csónakokon lehetetett megközelíteni, ideális központja volt a lázadó és banditizmusra hajló elemeknek.

A mocsári arabok egyébként nem csak a Szaddám-érát fenyegetik, de az elmúlt századokban a törököknek, a perzsáknak és a briteknek is volt módjuk megtapasztalni e népek "vendégszeretetét". A bennszülöttek ugyanis karavánokat fosztottak ki, vonatokat és katonai alakulatokat támadtak meg. A nyolcvanas években zajló irak-iráni háborúban pedig számos iráni milícia fészkelhette be magát a lápvidékre.

1991-ben az öbölháborút követő siíta felkelés leverése után Huszein vegyi fegyverekkel, napalmmal bombáztatta a mocsárvidék falvait. A légitámadások után az egykori gyarmattartó britek tervei szerint hozzákezdett a mocsarak kiszárításához. A diktátor hadserege remek munkát végzett. 1992-ben bő hat hónap alatt sikerült a termékeny, lápos területeket sivár, lakhatatlan sivataggá változtatnia. Az ENSZ az akciót a világ egyik legsúlyosabb környezetszennyezésének, természeti katasztrófájának nevezte.

A lápvidék 250 ezer lakója közül legalább százezret kitelepítettek, és közel 40 ezer ember menekült a szomszédos Iránba. A szülőföldjükről elűzöttek ezreit küldték az ország északi területein felállított katonai táborokba, ahol sokukat kivégezték. A sokat szenvedett vidék lakóira most újabb megpróbáltatás vár. A küszöbön álló háborúban előfordulhat, hogy az amerikai és iraki csapatok hadszíntérré változtatják az egykoron élettel teli, mocsaras vidéket.