Tengeralattjáróval mentették volna ki Napóleont

2013. március 14. 09:53

Titkos tervet eszelt ki egy brit csempészből lett feltaláló, hogy kiszabadítsa a Szent Ilona szigetére száműzött, korábban fél Európát az uralma alá hajtó francia császárt, Bonaparte Napóleont. A kockázatos, a veszélyekkel egyáltalán nem törődő akció papirosa végül a tervezőasztal fiókjában maradt, kérdés azonban, hogy a méltóságát még a börtönnel felérő szigeten is megőrző korzikai képes lett volna-e fülét-farkát behúzva, csellel elhagyni a Longwoodot.

Korábban

Csempészből feltaláló

Már 12 évesen a csempészek keserű kenyerét ette, kétszer pedig a börtönből is sikerült kiszabadulnia. Az 1772-ben, ír szülők gyermekeként született Tom Johnson kivételes képességeit a napóleoni háborúkban megtisztelő felkéréssel jutalmazták: két titkos brit tengeri expedíciót is ő irányíthatott. A notórius bajkeverő Johnson hírnevét azonban leginkább egy olyan, végül kútba esett vállalkozásnak köszönheti, amely majdnem feledésbe merült az évszázadok során. 1820-ban – állítja – 40 ezer fontot (ez mai árfolyamon számolva 3 millió dollárnak felel meg) ajánlottak fel neki, ha sikerül kiszabadítania a Szent Ilona szigetére száműzött bukott császárt, Bonaparte Napóleont. A misszió egészen elképesztő volt: egy szikláról kellett leereszkedni a vitorlásmester székével, a parton pedig egy primitív szerkezetű tengeralattjáró várakozott volna, amelynek megtervezése és megalkotása Johnsonra várt.

A magát örökös konzullá választott, 1804-től császárként uralkodó Napóleon Európa nagy részét leigázta. Oroszországgal azonban nem bírt, hadserege csaknem elpusztult, majd 1813-ban, a lipcsei népek csatájában sorsdöntő vereséget szenvedett. Ekkor lemondott a trónról, és Elba szigetére száműzték. Innen 1815-ben visszatért, s a száznapos uralma alatt ismét megszerezte a hatalmat. 1815. június 18-án azonban a szövetségesek a waterloo-i csatában döntő vereséget mértek rá, s ezután immár végleges száműzetés következett Szent Ilona szigetére. Az Atlanti-óceán déli részén fekvő szigettől a szárazföld több mint 2000 kilométerre volt, a szökés gondolata tehát értelmetlennek tűnt – de nem Johnsonnak.

Longwood 1857-ben

Napóleon hat évet élt Szent Ilona szigetén, mielőtt a gyomorrák végzett volna vele (vagy ahogy néhányan állítják: megmérgezték) A császár nagyratörő politikai ambícióit azonban a fogsága sem tudta elnyomni, hű követői pedig igazán soha nem adták fel a reményt, hogy kiszabadítsák a kis káplárt, amihez a szükséges pénz mindig rendelkezésre állt; bátyja, Joseph Bonaparte (József néven spanyol király) például 20 millió frankkal menekült az Egyesült Államokba, ahol Napóleon hihetetlen népszerűségnek örvendett. A korzikait szállító brit hajónak például több száz kilométert kellett kerülnie, hogy még véletlenül se találkozzon a Buenos Aires-i forradalmi kormány zászlaja alatt fosztogató, a császár kiszabadítására felesküdő amerikai kalózzal, True Blooded Yankee-vel.

Napóleon a HMS Bellerophon hadihajó fedélzetén 1815. július 15-én indult el Szent Ilona-szigetére, ahova 1815. október 15-én érkezett meg kis számú kíséretével. A császár egyfajta természetes börtönnek láthatta a szigetet, amiben semmilyen túlzás nincs: a teljesen elszigetelt területet félelmetes sziklák erdeje borította, s csupán néhány olyan hely volt, ahol biztonságosan ki lehetett kötni, ráadásul ezeket egy 2800 fős, 500 ágyúval felszerelt helyőrség vigyázta.

Napóleon Szent Ilona szigetén

Napóleon a száműzetésben rendszeres napirend szerint élt, idejét beszélgetésekkel, sétákkal, valamint emlékiratai tollba mondásával töltötte, s még kísérete is volt. Minden más azonban szigorúan tilos volt számára, a spártai rendért a sziget makacs, túlbuzgó kormányzója, Sir Hudson Lowe felelt, akinek politikai pályafutása, előmenetele a sziget leghíresebb lakójától és a biztonság fenntartásától függött. A császár házát, a Longwood House-t szigorú ellenőrzés alatt tartották, a látogatókat alaposan kikérdezték, sötétedéskor viszont senkit nem engedtek be. A szigorú szabályok betartása felett egy egész, 11 egységből álló hajóraj őrködött.

Miután a lakatlan Ascension-szigeten és Tristan da Cunhán is felállítottak egy-egy helyőrséget, Lord Liverpool miniszterelnök elégedetten nyugtázhatta, hogy „mindenfajta cselszövés kizárt”, már ami a Napóleon kiszabadítását célzó kísérleteket illeti. Az Ascensionra küldött tengerészek a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy nem voltak hiábavalók az extrém biztonsági előírások. „Éljen soká Napóleon császár!” – olvashatták megrendülve a Afrikától 1600, Brazília partjaitól 2250 kilométerre található szigeten a katonák, hogy a kis korzikai hívői a világ végére is elmentek szeretett császáruk megmentése érdekében.

következő oldal 1 / 2