A légiháború mérföldkövei

Léggömbökkel kezdődött, s az 1911-es olasz-török háborúban bevetett első, repülőgépből ledobott gránáttal folytatódott a légiháború jó 150 éves története. Rövid összeállításunkban azt is megnézzük, mely esemény tekinthető a stratégiai bombázás elődjének és mi motiválta az amerikaiakat a 2003-as iraki invázió során.

Az első bomba az égből

Fegyveres konfliktusban először 1911-ben, a Líbiában folyó olasz-török háború idején dobtak le bombát repülőgépről. 1911. november 1-jén Giulio Gavotti osztrák gyártású Etrich Taube gépén a Taguira-oázis felé emelkedett, majd 90 méteres magasságból három, egyenként másfél kilogrammos gránátot ejtett a török csapatokra.

A bevetésre csupán nyolc évvel a Wright-testvérek úttörőnek bizonyuló Kitty Hawk-i (Észak-Karolina) repülése után került sor. „Az ülés mellett elhelyeztem egy bőrtokot, ide tettem a bombákat. Kis, kerek bombák voltak, egyenként 1,5 kilogramm tömegűek. Hármat tettem a tokba, egyet pedig a kabátom zsebébe” – emlékezett vissza Gavotti.

„Elégedett voltam a teljesítményemmel. Egyenesen Caneva parancsnoknak jelentettem. Mindenki meg volt elégedve” – olvasható Gavotti naplójában. Bár az akcióban valószínűleg senki sem sérült meg, az olasz sajtó dicshimnuszokat zengett a történelmi tettet végrehajtó pilótáról, a törökök viszont kikeltek a támadás szokatlan természete ellen.

Velence ostroma

Miután 1848-ban előbb Szicíliában és Nápolyban is kitört a forradalom, március 17-én Velencében is tüntetések kezdődtek a Habsburg Birodalom uralma ellen. Az osztrákok júniusban láttak hozzá Velence szárazföldi blokádjához. Az elhúzódó szabadságharc idején, 1849. július 15-én az osztrák csapatok megostromolták a renitens várost, s ekkor került sor a történelem első légi csapására, amit légballonokkal követtek el.

A közel tíz kilogrammos bombákat szállító léggömbök ötletét Franz von Uchatius tüzérségi hadnagy eszelte ki; a könnyűszerkezetű ballonok papírból készültek, s legalább fél órán keresztül képesek voltak a levegőben maradni. A számításba azonban gyakran hiba csúszott: miután Uchatius egy hadihajóról feleresztette a ballonokat, a túl erős szél miatt a szerkezetek tovább sodródtak, s a szárazföldön állomásozó osztrák csapatokra hullottak "rakományaik".

Az angliai csata

A második világháború történetének egyetlen olyan nagyobb ütközete, amit kizárólag légierők vívtak egymással, a Németország és Nagy-Britannia között a La Manche csatorna ellenőrzéséért vívott angliai csata (1940. július-augusztus között) volt. Ugyan a német Luftwaffénak sikerült néhány dél-angliai repülőteret megsemmisítenie, végső célját, a Brit Királyi Légierő (RAF) felőrlését nem érte el, így a légi fölény hiányában a német hadsereg nem tudta megfelelően előkészíteni a szárazföldi inváziót.

A németek kudarcát jelzi, hogy a brit Fighter Command 1940 szeptemberére több repülőgéppel rendelkezett (és több pilóta volt szolgálatban), mint a csata kezdete előtt, miközben a Luftwaffe nem tudta pótolni veszteségeit. A német légierő szeptemberben Londont és a nagyobb angliai kikötőket bombázta, de egyre nagyobb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, szeptember 15-én (Battle of Britain Day) például egyetlen nap alatt 80 repülőgépet tett hatástalanná a RAF.

Hömpölygő Mennydörgés

A Rolling Thunder hadművelet (Hömpölygő Mennydörgés) az Észak-Vietnam ellen a vietnami háború során indított amerikai és dél-vietnami légitámadás-sorozatok katonai fedőneve volt. A hadművelet 1965. március 2-ától 1968. november 1-jéig tartott, a casus bellit pedig az 1965. februári, a Plei Cu-i és Quy Nhơn-i amerikai támaszpontok elleni, számos amerikai katona halálával járó támadások szolgáltatták.

A hadművelet három éve alatt az Egyesült Államok egyre nagyobb megaláztatást szenvedett el, mivel a folyamatos szőnyegbombázások ellenére sem sikerült megtörniük az észak-vietnami kommunista rezsim ellenállását, illetve demoralizálni a lakosságot, s ezzel tárgyalóasztalhoz ültetni a politikai vezetést. Az USA légiereje 922 repülőgépet vesztett a hadművelet során, amely idő alatt 864 ezer tonna bombát dobtak le Vietnamra – többet, mint a második világháború éveiben a csendes-óceáni hadszíntéren összesen.

A stratégiai bombázás kezdete

A légi hadviselés fontos pillanata volt 1918. május 18., amikor a brit kormány egy független bombázó egység felállításáról szóló tervet fogadott el. Az Independent Air Force hivatalosan június 5-én állt fel. Ez volt az első olyan egység, amely stratégiai bombázásokat végzett katonai és stratégiai pontok ellen az ellenséges területeken. Az első repülésre 1918 szeptemberében került sor: a brit bombázók nyugat-németországi városokat támadtak, a német propaganda Amit az angolok akarnak plakátokkal tiltakozott a légi csapások ellen.

A brit katonai vezetés tervei között egy 48 bombázóból álló repülő raj megszervezése is szerepelt, az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezmény (1918. november 11.) azonban véget vetett a hadtörténet első igazi stratégiai bombázásának. 1918 folyamán így „csupán” 540 tonna bombát dobtak le Németországra, a legtöbbet közülük vasútvonalakra.

A lengyelországi hadjárat

A második világháború európai kezdetét jelentő 1939-es lengyelországi háború (Fehér hadművelet, Fall Weiss) tekinthető az első olyan háborús konfliktusnak, amikor egy légierő taktikai és stratégiai légi fölényt tudott biztosítani a szárazföldi hadseregnek. A Lengyel Légierőnek csupán néhány száz korszerű repülőgépe volt, így a lengyelek súlyos hátrányban voltak a német Luftwafféval szemben, jóllehet a közhiedelemmel ellentétben a légierőt nem semmisítették meg még a földön.

A szeptemberi hadjáratban a lengyel tervezésű gépeknek csak nagyjából a 70%-át mozgósították. A bombázók korszerűbbnek számítottak a vadászgépeknél, amelyek egy generációval régebbiek voltak, mint a németek; ezzel szemben valószínűleg a német Luftwaffe volt akkor a legtapasztaltabb és legjobban felszerelt légierő a világon.

Az első harci eseményre 1939. szeptember 1-jén, hajnali 4 óra 40 perckor került sor, amikor a német légierő bombázni kezdte a lengyelországi Wieluń városát, s már a támadás elején megszerezte a szárazföldi csapatok megindításához szükséges légi fölényt. A lengyelek a Bzura elleni támadás során tapasztalhatták meg igazán a németek erejét: a német bombázók megsemmisítették a Bzurán lévő hidakat, majd bevetették a Stuka zuhanóbombázókat is, aminek következtében a lengyel erők hamarosan megkezdték a visszavonulást.

Mariana-szigeteki nagy pulykalövészet

Az aránytalanul nagy japán veszteségekre utaló „mariana-szigeteki nagy pulykalövészet” ("Great Marianas Turkey Shoot") néven elhíresült filippínó-tengeri csata a japán és az amerikai haditengerészet között zajlott 1944. június 19-20-án, és fölényes amerikai győzelemmel végződött. A japán flotta, Jisaburo Ozawa vezetésével súlyos csapást akart mérni az amerikaiak haditengerészetére, ezért 19-én 373 repülőgépet vetettek be; az amerikaiak kivártak, majd egy rövid csatában 243 japán bombázót semmisítettek meg, miközben csak 30 repülőgépet veszítettek. A négy hónappal későbbi leyte-öbölbeli csata végleg megpecsételte mind a japán haditengerészet, mind pedig a Birodalom sorsát.

Sokk és félelem

Hét évet kellett arra várni, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Egyetem két kutatója, Harlan Ullman és James Wade által 1996-ban megalkotott és a köztudatba dobott sokk és félelem (shock and awe) fogalmát a gyakorlatba is átültesse az amerikai katonai és politikai vezetés.

A katonai doktrína lényege, hogy „egy adott társadalomnak a sokkot és félelmet okozó fél által kívánt értelemben való befolyásolásához inkább tömeges emberi és anyagi veszteségeket kell okozni, mint közvetlenül tisztán katonai célpontokat támadni. E képesség alkalmazása a társadalom és értékei ellen (...) tömegpusztító hatású, közvetlenül sújtja az ellenfél ellenállásra való közakaratát, és ideális esetben vagy elméletileg azonnal vagy gyorsan inaktiválja ezt az akaratot néhány órára vagy napra.”

Az amerikai hadsereg ezt a taktikát a 2003-as iraki háborúban alkalmazta először. A Szaddam Husszein likvidálására indított márciusi támadásban összesen hatezer civil vesztette életét. A légitámadás eredménye erősen kétséges, s egyelőre az is vita tárgya, hogy egy masszív légitámadás-sorozat képes-e a kívánt célnak megfelelően megbénítani egy adott ország lakosságát.