Roosevelt életét is megmentette minden idők egyik legnagyobb vadásza
2012. október 30. 17:52
11400 állatot öltek meg vagy ejtettek el egyetlen afrikai expedíció során annak a vadásznak a vezetésével, aki egyszer Theodore Roosevelt életét is megmentette egy rátámadó vízilótól. Ez is kiderül abból a naplóból, amely a napokban kerül kalapács alá az Egyesült Államokban.
Korábban
Minden idők egyik legnagyobb vadászaként tartják számon John “RJ” Cuninghame-t, aki azzal büszkélkedhet, hogy vezetésével egyetlen expedíció alatt 11400 állatot ejtettek el, de ő volt az is, aki a vadászatért lelkesedő amerikai elnököt, Theodore Rooseveltet egy alkalommal megvédte a politikusra támadó vízilótól.
Nyilvánvaló sikerei ellenére Cuninghamnek nem adatott meg, hogy belépjen a vadászok Panteonjába, neve ugyanis halálát követően nem sokkal az ismeretlenség homályába, írásai pedig a családi gyűjtemény mélyére veszett. Most, kilencven évvel a halála után egy az egykori lakásának irataiból és emlékeiből rendezett aukció világíthatja meg a nagyszerű vadász kevéssé ismert életét.
A brit felfedező-utazó számos expedíciót vezetett Kelet-Közép-Afrikában a 19. század végén illetve a 20. század elején, olyan helyeken, ahol európai ember azelőtt soha nem vetette meg a lábát. A most árverésre kínált naplók ezen utazások részleteibe engednek betekintést. Ezekből többek között az is kiderül, hogy milyen kihívásokkal nézett szembe Cuninghame, aki sokszor „több száz kilométert gyalogolt, gyakran vadak nélkül, dögvészes vizek mellett”.
Bár akkoriban már bevett gyakorlat volt a vadállatok leterítése, a vadászatokra nem teljesen szabályozatlan környezetben került sor. Cuninghame naplójában azonban arról értekezik, hogy nem mindig tartotta magát az előírásokhoz: a mai Szudán területén – akkor még brit gyarmat – például a londoni kormány tudta, s mindenfajta egyezmény nélkül folytattak vadászatokat.
Egy másik, a mai Kenya és Tanzánia területén vezetett expedíció alkalmával történt meg, hogy mikor Cuninghame és csapata még csak 45 kilométert tett meg, az összes, az utazásra magukkal vitt szamár kimúlt, így az út fennmaradó, 2500 kilométeres távját gyalogszerrel kellett megtenniük. Cuninghame leírja, hogyan vezette embereit a kies, hatalmas területű afrikai birodalmakon keresztül az újabb zsákmányok és friss ivóvíz reményében.
Az egyik legismertebb expedíció 1909-ben zajlott, amelyre Roosevelt és fia, Kermit is elkísérte. Az amerikai mágnások – például Andrew Carnegie – által finanszírozott utazás során a csapat Mombasából indult Belga Kongóba (ma Kongói Demokratikus Köztársaság), hogy aztán onnan a Níluson Kartúmba, Szudán fővárosába menjenek. Az út során összesen 11400 vadállatot gyűjtöttek össze a rovaroktól kezdve, a vakondokon át az elefántokig. A zsákmányt 512 nagytestű vadállat tette igazán értékessé, köztük hat ritka fehér rinocérosz. A csapat összesen 262 állatot fogyasztott el, s több mint kétezret hajón a washingtoni Smithsonian Intézetbe szállítottak. Cuninghame ekkor mentette meg az elnök életét, akire a beszámolók szerint egy feldühödött víziló támadt.
Cuninghame és Roosevelt a közös expedíció után örök barátságot kötöttek, s az elnök támogatásának volt köszönhető, hogy az afrikai szafarik népszerűsége hirtelen megugrott. A brit utazót később a György walesi herceg számára szervezett szafari vezetésével bízták meg, de az utat VII. Edward 1910. májusi halála miatt lefújták. Cuninghame az első világháború kitörésekor visszatért Angliába, ahol idős kora és alkalmatlansága miatt nem utazhatott tovább Franciaországba az amerikai önkéntesekből álló mentőcsapathoz.
A férfi végül a brit hadsereg oldalán Kelet-Afrikába ment, de 1917-ben maláriát kapott és elhagyta a fekete kontinenst. Cuninghame ezt követően hensoli otthonába tért vissza – itt érte utol a halál, a maláriától és más trópusi betegségektől teljesen legyengülve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05