2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nő az állampolgári megkeresések száma a levéltárban

2012. október 2. 16:49 MTI

Négyszeresére emelkedett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) az állampolgári megkeresések száma az idei év első hónapjaiban az előző néhány esztendő hasonló időszakához képest - közölte Gyarmati György, az ÁBTL főigazgatója kedden Budapesten, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Mint mondta, mivel ennyivel több ember kérte ki saját magára vonatkozóan a pártállami rendszer állambiztonsági iratait, a kérelmek igényeinek kielégítésére az eddigi 6-8 hónap helyett több mint egy évre lesz szükség. Mindez addig tart, amíg a "dömpinghullám" véget ér - jegyezte meg.

Mile Lajos LMP-s országgyűlési képviselő kérdésére Gyarmati György kiemelte: jelenleg 99-en dolgoznak az ÁBTL-ben, de ha a gyorsabb munkavégzés érdekében száz fölé szeretnék emelni létszámukat, akkor kedvezőtlenebb kondíciókkal kellene fizetni alkalmazottaik után a társadalombiztosítási járulékokat.

Emiatt 10 ember felvétele 15 jelenlegi munkatárs járulékfizetési kötelezettségét róná az intézményre. Ráadásul az ÁBTL épületében akkora a zsúfoltság, hogy egyetlen új munkaállomást sem lehet beindítani - tette hozzá. Utalt arra is, hogy a nemzeti emlékezet bizottsága létrejöttével összefüggésben megszaporodik majd az elvégzendő munkamennyiségük, de ebben az ügyben hivatalos megkeresés eddig hozzájuk nem érkezett.

Kutrucz Katalin, az ÁBTL főigazgató-helyettese a bizottsági ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy speciális, úgynevezett "protekciós listát" hoztak létre az ÁBTL-ben az idős emberek kéréseit teljesítendő. Őket a kérelmek sorrendjében előre rangsorolják, és a lehető leggyorsabban kiszolgálják, ami ellen eddig senki nem tett náluk panaszt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár