Most akkor hány Mona Lisa is van?
2012. szeptember 26. 08:47
Szakértők szerint Leonardo Da Vinci tíz évvel korábban befejezte a párizsi Louvre falán lógó eredeti Mona Lisa egyik változatát. Az isleworthi Mona Lisa autenticitásáról régóta folyik a vita tudósberkekben.
Korábban
Az eredeti, a Louvre-ban őrzött híres festménynél valamivel nagyobb az isleworthi Mona Lisa, amelynek eredetisége régóta vita tárgya. Ezért is döntött úgy a Mona Lisa Foundation, hogy kutatást indít, amelynek célja, hogy a bemutatott „történelmi, összehasonlító tudományos bizonyítékokkal” egyszer és mindenkorra minden kétséget eloszlassanak, hogy a festmény valóban a reneszánsz mester műve.
A svájci alapítvány állítását Alessandro Vezzosi, az olaszországi Vinciben saját művészeti múzeumot működtető professzor is osztja. Vezzosi erről a héten fog előadást tartani Carlo Pedrettivel, a Kaliforniai Egyetem (Armand Hammer Központ, Leonardo-tanulmányok) kutatójával együtt, s arra készül, hogy a nagyközönség előtt tisztázza a kép eredetiségét.
Az isleworthi Mona Lisát röviddel az első világháború előtt fedezte fel egy angol műgyűjtő, Hugh Blaker, miközben egy somerseti arisztokrata házát kutatta át. Miután megtalálta, fogta és a londoni isleworthi műtermébe vitte az alkotást – innen kapta a mű a nevét.
Balra az isleworti Mona Lisa
A művészettörténészek úgy sejtik, hogy Leonardo valóban két portrét festett a titokzatos modellről, Lisa del Giocondóról: az egyiket Párizsban, a Louvre-ban őrzik, míg a kevésbé ismert másik alkotás Blake tulajdonában volt. Ő ezt továbbadta Henry F. Pulitzer amerikai műgyűjtőnek, akitől a kép a barátnőjéhez került, majd annak halála után ismeretlen civilek egy csoportja vette meg és helyezte egy svájci bank trezorjába a sokat vitatott alkotást.
Nem mindenki osztja a Leonardo szerzőségével kapcsolatos véleményt. Így van ezzel Martin Kemp oxfordi művészettörténész professzor is. „Sok minden nem stimmel” – közölte Kemp. „A haj, a ruha, a háttérben a tájkép. Ráadásul vászonra festették, Leonardo ritkán csinált ilyet” – fűzte hozzá. Az „eredeti” Mona Lisát valóban fára festette a művész, bár az isleworthi változaton szereplő nő tényleg hasonít Lisa del Giocondóra. Kemp szerint ez még nem bizonyít semmit, minden bizonnyal a másoló néhány évvel később festette le a maga szája íze szerint a Mona Lisát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.