Lakásművészet Magyarországon 1920-1940
2012. március 9. 12:41
Az első világháborút követő két évtized sok változást, árnyalatot hozó, izgalmas periódusa az otthon művészetének. A bauhaus nevével fémjelzett „klasszikus modern” erős hatását modelláló, elegáns art deco, a magyar közízlést mélyen meghatározó eklektika és népies irányzatok összetett képét rajzolják a korszak lakásművészetének.
Korábban
Az Iparművészeti Múzeum 2012 tavaszán nagyszabású kiállítással készül bemutatni az 1920-as, 30-as évek művészi igényű, belsőépítészek iránymutatása nyomán létrejött enteriőrjeit, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyait. A korszak legbefolyásosabb művész-egyéniségei, Kozma Lajos, Kaesz Gyula munkái mellett már-már feledésbe merült, de egykor sokat foglalkoztatott kitűnő tervezők, mint pl. Kovács Zsuzsa, Fränkel György, Kóródy György, Vágó Pál, Nagy Károly bútorai, és az ezeket kiegészítő, a lakóteret otthonná emelő dísztárgyak, textíliák, világítótestek kerülnek kiállításra.
A lakás témája köré font kiállítás egyúttal alkalmat ad arra, hogy átfogó képet nyújtsunk a magyar iparművészet e fényes, komoly nemzetközi sikereket is felvonultató időszakáról. A népszerű alkotók: Gádor István, Gorka Géza, Kovács Margit, Márkus Lili, Zilzer Hajnalka keramikusok, P. Szabó Éva, Pekáry István, Vértes Árpád textilművészek, az alkalmazott grafikával foglalkozó Lukács Kató és más, ma már kevéssé ismert, ám igen tehetséges művészek műtermeiből, műhelyeiből kikerült remek tárgyak és tervek, a közönség ízlését befolyásoló sajtótermékek, a hazai lakberendezési vásárok, külföldi kiállítások dokumentumainak sokasága színes tárlatot ígér.
Az Iparművészeti Múzeum saját gyűjteményi anyaga mellett társintézményeink, gyűjtők és magánszemélyek műtárgyaiból összeállított kiállításon mintegy 440 műtárgy szerepel, köztük kiállításon még soha be nem mutatott darabok. A kiállításhoz neves szerzők közreműködésével készült, gazdagon illusztrált katalógus, valamint gazdag múzeumpedagógiai program társul.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap