Kivégzik Noël Babeuf francia forradalmárt
2004. május 21. 03:10
François Noël Babeuf francia forradalmár a hatalom megdöntésére szervezett összeesküvést, melynek következtében hosszú per után halálra ítélik és kivégzik. Babeuf, aki az ancien régime időszakában telekkönyv-hivatalnok volt, 1789-től publicistaként a francia forradalom jakobinus eszméiért küzdött. A római agrárreformer, Gaius Gracchus nevével jegyzett beszédeket és írásokat közölt a `Néptribun` című lap hasábjain, amelyekben a birtokos osztály nyereségvágyát okolta az élet nehézségeiért. A köztársaság kikiáltását követően magas hivatali tisztségeket látott el a tartományi közigazgatásban. A Közjóléti Bizottság bukása után (1794. VII. 28.) Babeuf ismét a nemzeti vagyonközösségen és munkamegosztáson alapuló centralizált `államszocializmust` követelte. Néhány követőjével egyetemben e szándékkal hozta létre az `egyenlők összeesküvése` elnevezésű titkos szervezetét 1797-ben, a `proletárdiktatúra` megvalósítása céljából. A titkos szervezetet azonban elárulták, és számos hívével együtt őt is letartóztatták és a kommunista mozgalmak úttörőjeként számon tartott forradalmárt kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap