Elárverezik Orson Welles Oscar-díját
2011. december 13. 13:31 MTI
Elárverezik Orson Welles Oscar-díját, amelyet Az Aranypolgár című klasszikus forgatókönyvéért kapott.
Korábban
A szobor akár a karácsonyi meglepetés is lehet valakinek: december 20-án kerül kalapács alá. Hollywoodban az álomgyár emléktárgyai uralják a decembert, több aukciót is szerveznek. A Nate D. Sanders ház Orson Welles Oscar-szobrával csábítja a vevőket, a díj - amelyet Orson Welles 1942-ben kapott - 600 ezer és egymillió dollár közötti áron találhat gazdára.
Ez volt az egyetlen Oscar, amellyel a klasszikussá vált filmet jutalmazták; a szobor legutóbb 2007-ben szerepelt a Christie's árverésén. Eladója nem akarja felfedni kilétét, de bízik abban, hogy kedvező a "piaci hangulat" ahhoz, hogy tetemes összegért vegyék meg a szobrot.
A hollywoodi emléktárgyakra manapság már Kínából, Japánból és a Közel-Keletről is vannak érdeklődők, az igazán híres darabok rendkívül magas áron kelnek el - vélekedett az aukciós ház képviselője. Marilyn Monroe híres elefántcsontszínű ruhája például 4,6 millió dollárért cserélt gazdát júniusban.
Orson Welles Oscar-szobrának története filmbe illő: a színész-rendező elvesztette, de 1985-ben bekövetkezett halála után felbukkant, majd 1994-ben árverésen kínálta egy operatőr, aki állította, hogy a művészóriás adta neki fizetségül. Welles lánya, Beatrice azonban pert indított, és vissza is kapta az aranyozott szobrocskát. Ellene viszont a díjat adományozó amerikai filmakadémia nyújtott be keresetet, amikor Beatrice 2003-ban el akarta árverezni a szobrot. A pert végül ő nyerte, a díjat pedig eladta egy nonprofit szervezetnek, amely 2007-ben aukcióra vitte, sikertelenül.
Az amerikai filmakadémia 1950-ben olyan döntést hozott, amelynek értelmében a díjazottak csak az akadémiának adhatják el a szobrokat, és kizárólag jelképes, egydolláros áron. Az utóbbi években viszont sok - 1950 előtt nyert - Oscar bukkant fel árverésen, ezek között volt az Elfújta a szél legjobb filmnek járó szobra, amelyet Michael Jackson vett meg 1999-ben 1,54 millió dollárért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.