2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Milliárdok a kínai Nagy Fal felújítására

2011. november 20. 17:13 MTI

Kétmilliárd jüanos (közel 71 milliárd forint) költségvetéssel megindulhat a kínai Nagy Fal nyugati záró szakaszának javítása, felújítása - jelentették az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány Csiajükuan (Jiayuguan) városából pénteken.

A projekt keretében javítási munkákat fognak végezni a Ming-dinasztia (1368-1644) idején épült szakasz első - 1372-ben épült - kapubástyáján, amely a városhoz tartozó területen fekszik. A pénzből jut egy a világ kulturális örökségeit bemutató parkra és az örökségvédelem ellenőrzőközpontjára is. A beruházás költségeit a központi kormány állja.

A Csiajü kapubástya forgalmas átkelője volt az ősi Selyemútnak, és 1987-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára. Azt megelőzően, 1984-ben átfogó felújítást végeztek rajta. A beszámolók szerint 1986 és 1989 között összesen 10 millió jüant (354 millió forint) fordítottak a bástya és az annak két oldalán húzódó Nagy Fal szakaszok rendbehozatalára.

A külföldi betolakodók és hódítók elleni védelem céljából az első nagy falat Kína első császára, Csin Sihuang (Qin Shihuang) (i.e. 259-210) építtette. Egy 2008-ban készített országos felmérés szerint a Ming-dinasztia idején épült Nagy Fal hossza 8851,8 kilométer, az északkelet-kínai Liaoning tartomány husani (Hushan) szakaszától tart a Csiajü kapubástyáig.

A kínai Nagy Fal tíz tartományon, illetve tartományi jogú városon, autonóm területen vezet végig Észak-Kínában. Sajtójelentésekből, bűnügyi krónikákból és szakemberek nyilatkozataiból tudni lehet, hogy több helyütt jelentős károk keletkeztek már benne. A fő "bűnös" - a falnak mintegy egyharmad hosszán - a természet, de nem ritkán a környékbeli bányászat miatt rogyott meg a fal, másutt a tégláit építőanyagnak hordták el.

A védett országos műemlékek megrongálásért a kínai törvények szerint maximum 500 ezer jüan (17,7 millió forint) pénzbüntetés, de akár tíz évig terjedő börtön is kiszabható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár