Genetikai változást eredményezett a háziasítás
2011. augusztus 25. 12:31
Megváltoztatta a lovak genetikai diverzitását a háziasítás - derül ki a brit kutatók legújabb vizsgálataiból.
Korábban
Egy nemzetközi kutatócsoport ősi DNS-minták alapján próbálja bizonyítani, hogy a genetikai diverzitás modern csődörökben megfigyelhető hiánya a háziasítás eredménye volt. Michi Hofreiter, a Yorki Egyetem kutatója által vezetett csapat a kihalt vadlófajok Y-kromoszómáját vizsgálta, az elemzések során sokszínűséget találtak a több ezer éves leletekben.
Hofreiter elmondása szerint a mai csődörök esetében nem figyelhető meg genetikai változatosság, ellentétben a modern kancákkal. Korábban úgy gondolták, hogy a lovak ősei esetében sem volt megfigyelhető diverzitás, ámde kutatók vizsgálatai megerősítették, hogy a hím egyedek ősei esetében is nagyfokú változatosság volt jellemző. Hofreiterék mindebből azt a következtetést vonták le, hogy a lovak háziasításuk folyamán vesztették el genetikai diverzitásukat.
A lovak háziasítása 5500 évvel ezelőtt mehetett végbe. A kutatók egy 2800 éve domesztikált szibériai csődör csontvázából vettek mintát. Az Y-kromoszóma elemzése alapján megállapították: annak diverzitása még évezredekkel a háziasítás után is fennállt. A vizsgálatokat Sebastian Lippold, a leipzigi Max Planck Evolucionális Antropológia Intézetének munkatársa végezte el, az eljárást megismételték a Koppenhágai Egyetem GeoGenerics központjában.
A kutatások során arra is fény derült, hogy az egyetlen - még nem kihalt és sohasem háziasított - vadló, a Przewalski-ló a DNS-e alapján nem őse a mai háziasított fajtáknak, ugyanakkor közeli evolúciós kapcsolatban áll velük, ugyanis az ázsiai vadló Y kromoszómájának haplotípusa jobban hasonlít a háziasítottakra, mint a kihalt ősökére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05