2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ötezren a Jászkun kapitányok nyomában

2011. június 8. 14:32 MTI

A Jászkun kapitányok nyomában elnevezésű, 600 millió forint értékű turizmusfejlesztési projekt keretében megvalósult tematikus útvonal idén márciustól várja a vendégeket Jász-Nagykun-Szolnok megye 13 településének 16 helyszínén; az indulás óta eltelt három hónapban közel félezren voltak kíváncsiak a látnivalókra - tájékoztatott Galó Anita projektvezető.

Az állomáshelyekre az első két hónapban elsősorban diák és a nyugdíjas csoportok látogatottak el, májusban már megfigyelhető volt az egyéni vendégek számának növekedése - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint legnagyobb az érdeklődés a Jászberényben, Karcagon és Szolnokon kialakított látogatóközpontokat kíséri, amelyek interaktív kiállítások keretében kalauzolják el a látogatókat a jászkun kapitányok birodalmába. A szolnoki Damjanich múzeumban működő látogatóközpont Kunok és jászok a magyarok között című interaktív kiállítását nyitása óta havonta átlagosan ezren keresték föl. Az érdeklődők sorában kiemelt figyelmet kapnak a fogyatékkal élők, részükre speciális foglalkozásokat szerveznek a muzeológusok.

A projektvezető jelezte: a nyárra szóló programok közül a szolnoki Damjanich múzeumban már szervezik a Múzeumok éjszakája eseményeit. A jászberényi látogatóközpontban kézműves foglalkozások lesznek, emellett augusztusban a Jászság természeti értékeit bemutató fotókiállítás nyílik. A karcagi látogatóközpont nyáron különböző kézműves szakköröket fogad be, az elkészült munkákat augusztusban közszemlére teszik. Kiegészítő programokat, például kerékpártúrát, madárnézést szintén megszerveznek igény alapján a túraútvonal karcagi állomásán.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár