New Yorkba költöznek Alhambra mór kertjei
2011. június 7. 13:43
Kiállításon mutatja be Alhambra kertjeit és azok történetét a New York-i Botanikus Kert. Míg a tárlat egyik fele élő valóságukban mutatja a mórok növényeit, addig másik fele az Alhambra-kép kialakulását tekinti át.
Korábban
Alhambra, a legendás granadai mór palota és erőd kertjeit idézi meg a New York-i Botanikus Kert új kiállítása. A Spanyol paradicsom: Alhambra kertjei néven megnyílt időszakos tárlat nemcsak a 13-14. században kialakult tájképegyüttest és épületeket idézi fel, hanem azok művészeti visszhangját is.
A kiállítás három különálló, de egymást kiegészítő részből áll. Az első Enid A. Haupt üvegházban található 1394 négyzetméter alapterületű, élő növényeket felvonultató kiállítása. Itt a növényeket, vízforrásokat és mór építészeti elemeket az Alhambra kertjeinek minél jobb felidézése érdekében ötvözték. A korban használt mediterrán élő növények széles tárházát állították ki, valamint az öntözőrendszerek is szerepet kaptak a kiállítás összetételében.
A William D. Rondina and Giovanni Foroni LoFaro Galériában található második rész (Turisták Alhambrában) képi forrásokat, nyomtatványokat, fotókat, festményeket és egyéb tárgyakat tartalmaz, míg a harmadik rész egy költészeti séta, melyen Granada neves szülötte, Federico García Lorca műveiből hallhatnak részleteket a látogatók.
A kiállítás az utazók által közvetített Alhambra-képet tárja a látogatók elé: amellett hogy bemutatják az első ábrázolásokat, a hangsúlyt a palotáról kialakult romantikus kép létrejöttére helyezik. Így kiderül az is, hogy Washington Irving New York-i író volt az, aki felvázolta Alhambra, mint titokzatos és vonzó hely képét 1832-ben megjelent kötetében. A tárlat többek közt bemutatja Irving spanyolországi tartózkodása alatt vezetett naplóját, a The Alhambra első kiadását és a jegyzetfüzetet is, melyben az író az arab ábécét és írást gyakorolta.
Andalúzia kertművészete a 711 és 1492 között fennálló arab uralom alatt új magasságokba emelkedett. A mór kertépítészetet találékony öntözési rendszerek és magas szintű mérnöki megoldások jellemezték, a szerkezeteket és a formákat a napfény lehető legjobb felhasználása érdekében alakították ki.
A kiállítás augusztus 21-ig tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap
- Patikusoknál tankolt első hosszabb autóútján Karl Benz tegnap
- A British Museum kincsei is a londoni metróban éltek túl tegnap
- A bélyegritkaságok a Pénzmúzeumba költöztek – új időszaki kiállítás nyílt tegnap