Kiemelik egy több száz éves hajó roncsát a dorseti partoknál
2011. május 18. 14:38
Egy kora újkori kereskedőhajó roncsait fogják felszínre hozni a brit régészek. A kiemelt darabokat valószínűleg ki is állítják majd.
Korábban
Az angol partvidék egyik legjelentősebb vízi leletét, egy 17. század elején készülhetett fegyveres kereskedelmi hajót hoznak felszínre hamarosan a brit régészek. Magára a roncsra vízfelszín alatt 7-9 méterrel találtak rá a dorseti Poole kikötő közelében, 1990 márciusában, ám egészen a 2005-ös vizsgálatokig nem szembesültek a lelet igazi értékével.
Jelenleg a Bournemouth Egyetem Tengeri Régészet programjának keretében végzik a roncs vizsgálatát. A tervek szerint a hajó egy részét később felszínre hozzák, és kiállítják. A kiemelést sietteti az a tény, hogy a roncs állapota fokozatosan romlik, mert amellett, hogy az azt védő üledék fokozatosan eltűnik, hajóférgek is károsítják a deszkákat.
A régészek eddig többek közt öt faragványt találtak, beleértve egy férfifejet a kormány tetejéről és egy másikat az előrészről, melyek a korai barokk stílust idézik. Dave Parham régész szerint a hajót a trópusi kereskedelmi utazásokhoz készíthették.
Nyáron csak a hajó elejének első tizenkét méterét fogják felszínre hozni, a többi részt a helyszínen hagyják. Az Egyesült Királyságban a Mary Rose 1982-es felszínre hozatala óta ez lesz az első hajóroncs-kiemelés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.