2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Budapesten a Nyolcak

2011. május 17. 20:21

A 20. század eleji nemzetközi képzőművészeti irányzatokhoz szervesen illeszkedő Nyolcak művészcsoport alkotásait mutatja be a Szépművészeti Múzeum kiállítása.

A szeptember 12-ig látogatható, csaknem 200 művet felvonultató tárlat a Nyolcak nemrég bezárt, pécsi bemutatójának újragondolt, a jelentősebb alkotásokra koncentráló változata. A budapesti kiállítás három hónap munkájának eredménye és a pécsi tárlaton nem szereplő képeket is láthatnak az érdeklődők - mondta el Baán László, a múzeum főigazgatója.

A Nyolcak tagjai - Berényi Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - a 20. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől inspirálva teremtették meg önálló festői stílusukat. A csoport a fauvizmus és Matisse alkotásai mellett Cézanne művészetéből merített, de a Nyolcak utolsó tárlata már főleg expresszionista műveket vonultatott fel.

Az "újragondolt" kiállításon a Nyolcak szellemiségét, történetét mutatják be - mondta el Rockenbauer Zoltán, a tárlat egyik kurátora és rendezője. A Nyolcak három egykori budapesti tárlatának - 1909, 1911, 1912 - anyaga mellett nagy hangsúlyt kapnak egyebek mellett a csoport megalakulásának előzményei, a Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán született művek, a párizsi előtörténet, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) jelentősége is.

A szeptember 12-ig látogatható budapesti kiállításon 10 olyan kép lesz, amelyet Pécsett nem láthatott a közönség - tette hozzá Barki Gergely kurátor, rendező. Ausztráliából érkezik Orbán Dezső korábban elveszettnek hitt 1912-es női aktja, mely Magyarországon több mint 90 éve nem szerepelt tárlaton. A másik érdekesség Czóbel Béla három nemrég előbukkant, 1905-ben keletkezett műve, amely a művész párizsi korszakának meghatározó képei közé tartozik. A kurátor felhívta a figyelmet a Kislány az ágy előtt és A piac sarka című művekre is, az utcarészlet a másik képen, a kislány ágya fölött lógó képen is megjelenik.

A tárlaton bemutatják a Kernstok Károly által tervezett Schiffer-villa üvegablak-rekonstrukcióját és a Nyolcak-csoport tevékenységét feldolgozó dokumentumfilm 13 perces demóját is levetítik. A filmet Párizsban 2 nap alatt 13 helyszínen forgatták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár