Esterházy-napok kezdődtek Szlovákiában
2011. március 2. 14:22 MTI
Esterházy János emléknapok kezdődtek kedden este Pozsonyban. A rendezvény-sorozatot a pozsonyi magyar nagykövetség, a magyar kulturális intézet, valamint az Esterházy János Polgári Társulás szervezte meg közösen.
Korábban
A nyitórendezvényen a pozsonyi magyar kulturális központban bemutatták Molnár Imre Kegyelem életfogytig című könyvének szlovák fordítását. A szlovákiai magyarság két világháború közti politikai vezetőjének életútját, történelmi szerepét, amely az ötvenes években a morvaországi Mírov börtönben ért tragikus véget, Frantisek Miklosko, a szlovák parlament volt elnöke méltatta. A résztvevők megtekinthették az Hommage á Esterházy kiállítást, amely a Pozsonyi Magyar Galéria művészeinek alkotásaiból nyílt meg az intézetben.
Pénteken ugyancsak Pozsonyban bemutatják "Az üldözöttek védelmében" című Esterházyról készített dokumentumfilmet, több rendezvényre viszont Szlovákia más vidékein kerül sor. Szombaton a mátyusföldi Alsószeliben a helyi katolikus templomban Boráros Imre színművész bemutatja az Esterházy monodrámát. Március 13-án Nyitraújlakon, a néhai gróf szülőhelyén a katolikus templomban háromnyelvű - szlovák-magyar-lengyel - emléktáblát avatnak fel Esterházy János tiszteletére. A szentmisét a nyitrai püspöki helynök, Durco Zoltán celebrálja. Március 14-én Kassán köztéri szobrot állítanak Esterházy Jánosnak. A szlovákiai rendezvények a magyar Országgyűlés Esterházy-emléküléséhez kapcsolódnak.
Az 1901-ben magyar apától és lengyel anyától született Esterházy János a felvidéki magyarság szellemi vezetőjeként 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944 márciusi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A horogkeresztesek rövid időre internálták, a német titkosszolgálat, a Gestapo körözte. A második világháború után a Szovjetunióba hurcolták, majd koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélték, és Szibériába vitték. Közben Pozsonyban 1947. szeptember 16-án halálra ítélték. A szovjet hatóságok 1949-ben kiadták a csehszlovák hatóságoknak. Elnöki kegyelemben részesült, halálos ítéletét életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták.
Csehszlovákia majdnem minden börtönében raboskodott, 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönben halt meg. A börtönparancsnok akkor nem adta ki hamvait a családnak. Néhány éve derült csak ki, hogy az Esterházy hamvait tartalmazó urna egy prágai köztemetőben lett elhantolva egy jeltelen közös sírban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap