A város, amely túlélte az őskori klímakatasztrófát

2011. február 16. 09:33

4200 évvel ezelőtt hatalmas természeti katasztrófa-sorozat sújtotta a Közel-Kelet térségét, egy új kutatás azonban megmutatta, hogyan élte túl egy jordániai város az őskori klímaváltozást.

Korábban

A jelzett időszakban az egyiptomi központi vezetés összeomlott, a fáraók és piramisok civilizációját az egymással rivalizáló helytartók fogták össze – ideig-óráig. Mezopotámiában az akkádok – a Perzsa-öböltől a Mediterrán térségig terjedő – birodalmát érték hasonló kihívások, de az észak-jordániai Khirbet ez-Zeiraqoun városában is komoly társadalmi feszültségek robbantak ki, ami végül a település elnéptelenedéséhez vezetett.

A Közel-Keleten végzett kutatások azt mutatják, hogy az éghajlat meglehetősen szárazzá vált ebben az időben, s ez megnehezítette a lakosság ellátásért felelős intenzív mezőgazdálkodás folytatását. „A városokkal kapcsolatos paleoklimatikus adatok a csapadékmennyiségben történt 30 százalékos csökkenést mutatják a Mediterráneum nyugati felében, ami az Égei-tengertől az Indus-völgyig terjedő térség mezőgazdasági termelésének visszaesését hozta magával” – írta Harvey Weiss és Raymond Bradley egy közösen írt tanulmányukban.

Steven Collins, a Trinity Southwest Egyetem professzora népi mendemondákra hívja fel a figyelmet, miszerint valamilyen kozmikus esemény, például egy aszteroida becsapódása tehető felelőssé nemcsak a Közel-Kelet, hanem az egész világ éghajlatának megváltozásáért. A kutató Khalil Hamdannal, a jordániai régiségek osztályának munkatársával a Jordán-völgy déli részén található Tell el-Hammamnál kezdett ásatásokba. Érdekesség, hogy a város a klímaváltozás ellenére is fenn tudott maradni – jutottak következtetésre a kutatók.

A feltételezett aszteroida becsapódásakor a város lakossága 15-25 ezer körül lehetett. A település egy kis királyság fővárosa volt, élén a királlyal. A város ékességét egy száz méterszer száz méteres központ alkotta, ahol templomok és közigazgatási épületek álltak, míg a település körül egy hat méter széles, tizennyolc méter magas városfal húzódott, a lakók sártéglából építkeztek. A kutatópárosnak a városban végbemenő nagy pusztítás ellenére sikerült néhány maradványt találni az egykoron mintegy ezer darabból álló, vallási célokra használt dolmen-gyűjteményből.

A régészeti leletekből összerakott kép az sugallja, hogy a város valósággal virágzott a klímaváltozás idején. „Az éghajlat drasztikus megváltozásának eredményeként a levantei térség – különösen a déli részek – városai gyakorlatilag megszűntek létezni” – mondta el Collins. Az emberek azonban nem mentek el, inkább áttértek a nomád életmódra, s állattartásból próbálták fenntartani magukat, ugyanakkor veszélyeztették az épségben maradt, gazdag városokat. Az egyik ilyen település Tell el-Hammam volt, amely védelmi erődrendszerének megerősítésével próbálta távol tartani a menekülteket.

Collins szerint valószínűleg a víz lehet a kulcsa annak megértésében, miként tudott fennmaradni a város. A Jordán-folyó mellett ugyanis két, egy északi és egy déli folyó is volt Tell el-Hammamhoz közel, s további két forrás állt az emberek rendelkezésére. A másik tényező a völgy ideális éghajlatában keresendő, ebben a térségben ugyanis egész évben tudtak növényt termeszteni.