Az ipari forradalom okozta a klímaváltozást
2010. november 18. 13:19
Bár a klímaváltozás szkeptikusai szerint a tengerszint emelkedése miatt nem kell aggódni, mert a jelenség minden történelmi korszakban kimutatható volt, az ipari forradalom mégis drasztikus hatást gyakorolt ezekre a folyamatokra - derült ki a legújabb kutatások során.
Korábban
Az utóbbi években több bizonyíték is előkerült azzal kapcsolatban, hogy az óceánok vízszintje az elmúlt 2000 év során viszonylag stabil volt, és csak az utóbbi időben – az iparosodás következtében – kezdett emelkedni. Éppen ezért különleges jelentéssel bírnak a szakértők számára azok a régészeti leletek, melyek az ősi tengerszint alól kerültek elő. Az egyik legérdekesebb hasonló tanulmány az ausztrál Kurt Lambeck munkája, aki olasz kollégáival olyan ősi haltartályokra fókuszált, amelyek a római kor fénykorában, i.e. a 2. században épültek.
Ezeket a tartályokat általában a tengerparti sziklákba vésték, a nyílásokhoz falakat és kis zsilipeket építettek, hogy a halak dagálykor ne tudjanak megszökni. Néhány évvel ezelőtt Dr. Lambeck és csoportja rájött, hogy ezen építmények segíthetnek meghatározni a római kori tengerszint magasságát.
A munka előkészítése pontos méréseket követelt, és mindezt az is nehezítette, hogy a különböző vulkáni tevékenységek hatására ezek a területek mára akár el is tűnhettek. Minden faktort számításba véve, Dr. Lambeck és csoportja arra a megállapításra jutott, hogy a tengerszint magassága a római kortól egészen a 19. századig nem változott számottevően.
Azt tudjuk, hogy a történelem folyamán a tengerszint magassága soha nem volt stabil, több száz méteres változásokon ment keresztül. A legnagyobb az utolsó jégkorszak után következett be. Az óceán vízszintje az ipari forradalom óta folyamatosan növekszik: a tengerparti országok esetében ez körülbelül 30 cm-rel nőtt, de a jelek szerint 2100-ra már egyméteres növekedést saccolnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap