A német fiatalok jobban szégyellik a náci múltat
2010. november 5. 13:09 MTI
A német fiatalok 65 évvel a harmadik birodalom bukása után jobban szégyellik a náci múltat, mint az előző generációk, és ugyanúgy érdeklődnek a hitleri Németország történelme iránt, mint az idősebbek - mutatott rá a Zeit Magazin című német hetilap csütörtökön megjelent számában ismertetett közvélemény-kutatás.
Korábban
A 14-19 év közötti korosztályba tartozók 69 százalékát különösen érdekli a náci történelem. A 20-44 év közöttiek 74, míg a 45 évnél idősebbek 66 százaléka adott hasonló választ. A 14-19 évesek 59 százaléka többé-kevésbé igaznak tartotta magára vonatkozóan a következő megállapítást: "szégyellem azt, amit a németek tettek a náci uralom alatt". 23 százalék nem értett egyet ezzel, míg 17 százalék teljesen elutasította azt. A 20-44 éves korosztály 49 százaléka, míg a 45 év felettiek 48 százaléka osztotta az idézett véleményt.
A fiatal németek hajlamosabbak elismerni őseik bűnösségét, mint az idősek: a 45 év felettiek 75 százaléka úgy gondolja, hogy családja semmi rosszat nem tett a nácik alatt. A 20-44 éveseknek 68, míg a 14-19 évesek 56 százaléka vélekedik hasonlóképpen. A közvélemény-kutatás során a TNS Infratest intézet ezer emberrel készített telefonos interjút október 6-13. között. A megkérdezettek fele 25 év alatti volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk (sztálini diktatúra, olasz fasizmus, náci Németország)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/785.jpg)
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap