Hitler lekvárt reggelizett
2010. november 2. 09:59 MTI
Adolf Hitler reggelire kenyeret és lekvárt fogyasztott és akik ismerték, azt mondták, a magánérintkezésben puhán viselkedett - tűnik ki a Londonban újonnan közzétett dokumentumokból.
Korábban
A National Archives, a brit országos levéltár pénteken tette közzé egy 19 éves osztrák dezertőr korábban titkosított beszámolóját a náci diktátorról, aki paranoiásan utálta, ha mások figyelték és türelmetlen volt a megbeszéléseken. "Puha a személyes érintkezésben, de az értekezleteken kész az asztalt verni és kiabálni" - jelentette ki Schütze Obernigg, a britek hadifoglya, aki az SS tagja volt.
Vallomása szerint a fiatal férfi 1943-ban és 1944-ben Hitler obersalzbergi alpesi rezidenciáján szolgált. Obernigg részletesen beszámolt a brit felderítés őt kihallgató tisztjeinek arról, hogy mi volt Hitler napi rutinelfoglaltsága a Bajor Alpokban lévő menedéken. Szavai szerint a Führer reggel 10 felé kelt, nem sokkal később elfogyasztotta kávéból, kenyérből és lekvárból álló reggelijét, és délután fogadta látogatóit, köztük orvosát. Késő éjszakáig dolgozott és sokszor csak hajnali 4-kor feküdt le.
A katonaszökevény elmondta azt is, milyen magatartást tanúsított Hitler az őreivel. "Nem tudja elviselni azt az érzést, hogy mások figyelik… ezért az őröket arra utasították, hogy tartsák ugyan szemmel, de ők maguk maradjanak észrevétlenek" - mondta Obernigg a kihallgatási jegyzőkönyv szerint.
Egy másik, ugyancsak a brit archívum által pénteken közzétett iratcsomó arról tanúskodik: a szövetséges erőket erősen aggasztotta az a lehetőség, hogy az osztrák Alpokban titkos náci rejtekhely épül ki, ahonnan Hitler még egy utolsó, kétségbeesett csatába bocsátkozhat velük. Az 1944-45-ös felderítési jelentések arra utaltak, hogy létezhet egy náci "Nemzeti Erőd", melyben kétévi ellenálláshoz elegendő élelmiszert és fegyvert is tárolhatnak földalatti barlangokban akár 60 ezer "fanatikus náci" számára.
A jelentések részletesen beszámoltak a katonai kiképzésről és a csapatok, az üzemanyag és az élelmiszer szállításáról a Nyugat-Ausztria és Felső-Bajorország közötti térségben. A titkosszolgálat összefoglalója szerint a hegyi támaszponton a náci Németország "egy utolsó, kétségbeesett csatába bocsátkozhat".
A francia titkosszolgálat 1945. április 7-ről kelt, az OSS - az amerikai CIA elődje - számára küldött egyik jelentése tudni vélte, hogy a nácik 300-400 ezer külföldi hadifoglyot készülnek a rejtekhelyre küldeni. A dokumentumok azt a benyomást keltik, hogy a szövetségesek hittek a nácik alpesi védelmi rendszerének létezésében - bár a történészek szerint valójában kiderült, hogy az egész puszta mítosz volt.
Mark Dunton, a brit levéltár egyik történésze magyarázattal is szolgált a tévhit kialakulására. "Minden jel arra utalt, hogy a náci rezsim az utolsó emberig folytatja a harcot. A szövetségesek megfigyelték a térségbe irányuló élelmiszerszállítmányokat, látták, hogy fegyvereket és benzint is küldenek oda a nácik, aztán mindezt összeadták, így lett a kettő meg kettőből… öt."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap