2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Már tízezren látták a berlini Hitler-kiállítást

2010. október 18. 19:38 MTI

Hatalmas az érdeklődés az Adolf Hitler uralmát bemutató kiállítás iránt a berlini Német Történelmi Múzeumban: a pénteki megnyitó óta már több mint tízezer látogató volt kíváncsi a tárlatra.

A Hitler és a németek - nemzet és bűn című kiállításon hatszáz tárgy, négyszáz fotó, plakátok és filmek mesélnek arról a hatásról, amelyet a Führer gyakorolt az emberekre a náci uralom idején.

Rudolf Trabold, a múzeum szóvivője elmondta: szombaton olyan nagy volt az érdeklődés, hogy délutántól beszüntették a jegyek árusítását, mert nem lehetett előre kiszámítani, vajon minden látogató bejut-e zárás előtt a kiállítótermekbe. A sor olyan hosszú volt, hogy sokan inkább visszaadták a már megvásárolt jegyüket a kasszánál. A szóvivő szerint a tárlaton átlagosan eltöltött idő is meglehetősen hosszú, ami arra utal, hogy a közönség időt szakít a magyarázó szövegek elolvasására is.

A múzeum vezetősége időzónás jegyek bevezetését tervezi, amelyek tulajdonosai csak az előre meghatározott időben tekinthetik meg a tárlatot. Eddig technikai problémák és a költségek miatt halasztották el a jegytípus bevezetését.

Németországban már sok kiállítás foglalkozott a náci korszak eseményeivel, az új összeállítás jellegzetessége az, hogy magát Hitlert állítja előtérbe, bemutatva, hogyan jutott hatalomra, és miként szerzett tömeges támogatást pusztító rendszerének. A visszatekintés szembeállítja a náci propagandaképeket és -tárgyakat - köztük például egy Hitlerről 1930-ban készített mellszobrot - a rezsim brutalitását mutató filmfelvételekkel és dokumentációval, így ábrázolva, miként vettek részt az akkori eseményekben maguk a németek.

A tárlat február 6-ig látható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár